Gusztustalan történet

Hol volt, hol nem volt, volt egy ezred katona valahol délen, az öreg Danubius mentén, ott, ahol Traianus hidat remekelt, mert Decebálnak nem akaródzott beadni a derekát a világhódító testvéreknek. Aztán mégis beadta, de a történelem nemsokára kiadta a testvérek útját. Zilált sorokban hazameneteltek, meglátogatni az anyafarkast...
Szóval ebben az ezredben szolgált Béla és Jocó is, majdnem önként. Az úgy történt, hogy ők tulajdonképpen Hippokratész híveinek szegődtek a Marisus partján, de azért Galénoszt is nagyon tisztelték, ha már egyszer az ő honfitársai őrizték valamikor a limest. Béla és Jocó többé-kevésbé önkéntes újoncokként kerültek a vitézek közé, és mihamar ők lettek a megbízott medikusai a seregnek, mivel a két hivatásosan vitézlő katona-chirurgus érkezésükkor rögtön szabadságot kért és kapott – a hírszerző szolgálat szerint sürgős nőügyeik és kapcsolódó gyerektartások rendezése végett.

Az ilyenképpen „felcsinált” két tapasztalatlan ifjú egészségőr eléggé meglepődött a gyors előmenetelen, de végül belátták, ez azért jobb, mint a díszlépést gyakorolni 40 fokban a poros kaszárnyaudvaron. Így aztán a szabályzat szerint megkóstolták naponta háromszor a menüt, és fogyaszthatónak nyilvánították, kiváltképpen a husikát, amit maguknak kihalásztak minőségi ellenőrzésre, no meg azt a néhány tojást, hogy legyen erejük és kedvük naphosszat osztogatni az aszpirint, kenegetni a jódtinktúrát, és főleg kirángatni az odvas fogakat. Ment minden, mint a karikacsapás, sőt még a katonák is nagyon szerették őket, mert minden ágyat elfoglaltattak velük a fektetőben, nehogy valamelyiket az ellenség meglepetésszerűen bevegye. Eleinte csak bakancs törte lábak és derékfájás miatt telt meg a gyengélkedő, utóbb még néhány kankó kínozta baka is növelte a létszámot.

Egy fullasztóan meleg napon aztán csak beütött a hasmenés. Úgy hevertek már az árnyékban szanaszét a bakák, mint Waterloonál. Béla és Jocó csepegtették literszám a régi jó Davila-cseppet, amit a franciáktól hozott volt a nevet adó csodatevő elődjük, osztották a telazolt, feletették a raktár rizskészletét. Maguknak juttattak egy-egy kis konyakot is titkos forrásból, amelynek eredetét elárulni ma is tiltja katonai esküjük és a tiszti becsületszó.

Mikor kezdett a baj eltávozni a meggyötört seregtől, Jocóra jött rá a gyakor. Egy darabig titkolni igyekezett, mert közeledett a szabadulás napja, és neki diákszövetségi üdülőjegye volt Mamaiára, méghozzá legújabb hódításával szinkronban. Szegény úgy legyengült két nap alatt, hogy a guggolós török vécéről fel sem tudott emelkedni.
Mivel a helyzet nem javult, a szerencsésebb Béla elővette parancsnoki tekintélyét, és szegény Jocót bevitette a városi fertőző kórházba. Néhány nap után meg is látogatta, és örömmel nyugtázták, hogy elmúlt a kiszáradás veszélye, de míg két bakteriológiailag negatív eredményt nem produkál a bajtárs, nem engedik ki az ispotályból, és ilyenképpen úszik az üdülőjegye is. Mivel a felületes alsónemű-vizsgálat szerint Jocó ebben nem bízhatott, közös megegyezéssel hamisításra vetemedtek, amiért Bélának még egy deci konyakot is ígért a bajban leledző, amit az felháborodottan visszautasított, de átvette a gyűjtőedénykét, és másnapra teljesítette a barát egyetlen kívánságát.
Aszklépiosz azóta is hadonászik a botjával…

Török Samu