Gőzerővel folynak a munkálatok

Tamás Réka

2021. december 29., 00:112021. december 29., 00:11

Szisztematikusan fejleszti Balogh Tibor polgármester a Perkő alatti községet, az előző évekhez hasonlóan arra is ügyelve, hogy a Kézdiszentlélekhez tartozó négy település lakói se érezzék magukat elhanyagolva. Az elöljáró az előző években arra összpontosított, hogy a középületeket egymás után újítsa fel, így most már minden településen példásan rendbe tett iskolába és óvodába járnak a gyerekek, emellett ízlésesen kialakított kultúrotthonok fogadják a művelődni, szórakozni vágyókat.

Az idei legnagyobb projektet az útszakaszok korszerűsítése jelentette. A beruházás első szakasza, Kiskászon és Kézdiszentlélek között, már elkészült. A két település között található földutat teljesen korszerűsítették, és aszfaltszőnyeg is került az útra. Az út egyébként Kézdiszentléleken, a volt téesz irányába is át fog vezetni, a település Kézdivásárhely felőli bejáratánál bukkan elő, a gáznyomás-csökkentő állomástól nem messze. A munkálatokat már ezen a szakaszon is megkezdték, eltávolítottak egy földréteget, előkészítve a terepet az alapozásra.

Nem ez az egyetlen útfelújítás, a községháza melletti út korszerűsítése is be van ütemezve. Ez az út a Porond irányába tart, a Vármegyén át a kővári útig. Ezen szakasznál jelenleg pályázati finanszírozásból betonhidat építettek a Kővári-patakon (ahol eddig csak a patakon át lehetett autókkal közlekedni), így az új létesítmény összeköt két falurészt. Egy másik betervezett útjavítás is elkészült, szintén a volt téesz felé, a Vízága részről van szó, amely nagyon forgalmas útszakasz.

– Az Országos Településfejlesztési Programnak köszönhetően az eddigi kockaköves útburkolat helyett új aszfaltszőnyeg került a Vízága útra, és folyamatban van az 1A jelzésű kézdiszentléleki út modernizálása. Az utóbbi célja, hogy a község központjában csökkentsék az autósforgalmat – tudtuk meg a község vezetőjétől.

Tervbe van véve egy bicikliút építése Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek között, az elképzelés szerint az országút mellett lenne egy árok, amellett egy két méter széles bicikliút.

Templom és iskola is épül

Kiskászonban is több jelentős munkálat kezdődött el tavaly, ezeket az idén is folytatták. A katolikus egyház új templom építésébe fogott, a költségekhez az önkormányzat is hozzájárult. Ezzel 2021-ben nagyon jól haladtak, hiszen a templombelső már készen áll: elkészült a festés, az új padok megérkeztek. Ezenkívül felszerelték a kórus karzatát, kialakították a szentélyt, valamint a vízhálózatot és a fűtésrendszert is beszerelték.

A templom külső szigetelése is megtörtént, a nemesvakolat is felkerült, már csak a régi harangokat kell áthelyezni, a lépcsők megépítése a bejáratoknál zajlik, a templom alapját kell még kővel beborítani. Most már biztos, hogy a templombúcsúig, január 18-ig elkészül minden, így meg tudják tartani a templom felszentelését, amelyen Kovács Gergely érsek is jelen lesz.

Idén sikerült teljesen lebontani a kiskászoni iskola régi épületét, és a mögötte található kis kultúrotthont. Jelenleg az új épület pirosban áll, a tetőszerkezet még nem készült el. A polgármester fontosnak találja, hogy a község óvodásai és kisiskolásai megfelelő környezetben tanuljanak, ennek érdekében építenek új iskolát és óvodát a legkisebb lélekszámú faluban, Kiskászonban, ahol egy közösségi terem is helyet kap.

A községben az előzők mellett még elkészült egy fűtött garázs (Kézdiszentléleken) is, amelyben a helyi iskolabuszt, illetve a helyi tanács haszonjárműveit tárolják. Az épület az önkormányzat költségvetéséből valósult meg.

– A téli hónapokban az önkormányzat munkatársai végzik a hótalanítást, ezért kiemelten fontos volt, hogy eszközeinket megfelelő helyiségben tudjuk tárolni – mondta a polgármester.

Kőváron pedig a kultúrotthon előtti részt készítette el az önkormányzat önerőből, ez is látványosabbá varázsolta a települést.

Tervből és pályázatból sincs hiány

Az Anghel Saligny-program keretében az önkormányzat pályázott mezeiút-szakaszok korszerűsítésre, valamint a Perkőre felvezető útszakasz felújítására is, vízhálózat bővítésére és szennyvízcsatorna kiépítésére az egész községben.

Kérdésünkre, hogy mikorra várható az utóbbi kivitelezése, a polgármester elmondta: a pályázat csak négymillió lejjel támogatná a községet, azonban százhúsz millió lejre lenne szüksége az önkormányzatnak, hogy ezt kiépíthesse.

– Emellett vannak még a településen olyan utcák, ahol nincsen gázvezeték, így ez is tervben van a jövő évben – tudatta az elöljáró.

Fontos megemlítenünk, hogy azok, akik áthaladnak a község bármely településén, gyönyörűen feldíszített falvakat láthatnak, amire igazán büszke a polgármester, és háláját fejezi ki az önkormányzat azon munkatársainak, akik a díszítést kivitelezték, hiszen csodálatos munkát végeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés