Gábor Áron faágyúja

Jó szokássá vált, hogy gyakran emlegetjük a nagy székely által fabrikált lőszerszámokat, s annak idején diákjaimnak továbbmondtam, amit én is úgy hallottam és olvastam, hogy miért is olyan nagy szenzáció a berecki születésű hős ágyúja. Lehet, nem is igaz, de hát legendás történetnek is jó, hogy korábban biza fából készült az ágyúcső, az esetleg ideig-óráig bírta a benne átmasírozó lövedékek előidézte feszültséget, s általában hamar szét is töredezett. Nos, itt jött be aztán a mi Gábor Áronunk, aki külföldön, de legalábbis távoli magyar városban megtanulta az ágyúkészítés csínját-bínját, s a jó székely testvérei között könnyen talált olyanokat, akik társultak hozzá.

Számba vették a harangokat, a hívek segítségével le is szerelték azokat, és indították hol Bodvajba, hol Erdőfülébe, hol Sepsiszentgyörgyre. Ennek volt köszönhető, hogy amikor Hidvég közelében a közeledő császáriak meghallották az ágyúszót, nem is egynek a hangját, hanem legalább háromnak, menekülni kezdtek, mert ők úgy tudták, a háromszékieknek még nincs ilyen fegyver a kezükben.

A végzete aztán utolérte az ágyúöntőt, ám az idő múltával nem lankadt az iránta érzett tisztelet és megbecsülés. S lám, az egyetlen megmaradt ágyúcső, amely az ő műhelyéből kikerült, ma is csodákat művel, pedig immár nincs is golyóbis benne, de ahová eljut, és ha nem jut el, kérik, könyörgik a látnivalót szerte Magyarországon és Erdélyben. Még szerencse, a hajdani terv, hogy végleg a román fővárosban maradjon, nem sikerült.

De hát mi legyen itthon, ha már vándorútra tért a jó öreg ágyúcső? Összedugták a fejüket az uzoni kis és nagyobb diákok, odakerült egy-egy pedagógusi fej is, s ha már hiányzik az eredeti, hát gyártottak ők fából és műanyagból nem is egy, hanem több ágyút. Csak rá kell nézni, s mindjárt működni is kezd, ontja a dicsérő szavakat azokra, akik kitalálták, s egy múzeumi szoba méretéhez illő mennyiségű ’48-as háborús eszközzel, vitézekkel, levelekkel, kokárdákkal, tárgyi emlékekkel lepték meg az iskolát. Az iskolába betérőket. A hírvivőket, akik otthon és máshol is elmondhatják, milyen csodadolgokat láttak Uzonban, ahol ugyan nincs jelen Gábor Áron, de mégis jelen van. Éppen, mint Székelykeresztúron, ahol a létező Petőfi-sír kapcsán mondogatják, hogy jól tudják, Petőfi nem ott van eltemetve, de érzik, hogy ott nyugszik a timafalvi temetőben.