
A Cardiff City futballklub elnöke, Mehmet Dalman azt mondta: kifizetik a 15 millió fontos vételárat a Nantes-nak a repülőgép-balesetben elhunyt argentin Emiliano Saláért, amennyiben a szerződés erre kötelezi őket.
2019. február 14., 00:102019. február 14., 00:10
A 28 éves Salát januárban klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg az angol élvonalban szereplő walesi egyesület, a futballista ezért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen. Útközben azonban a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak február 3-án találták meg a roncsait. Sala holttestét múlt csütörtökön hozták fel a tengerfenékre süllyedt gépről. Az 59 éves pilótának, David Ibbotsonnak továbbra sincs nyoma.
A brit sajtó arról írt, hogy a Cardiff egyelőre nem akarja kifizetni az átigazolási díjat a Nantes-nak. Dalman most elárulta, hogy a francia klub perrel fenyegetőzik, de ők még várnak a végleges jogi álláspontra.
„Ha a szerződés arra kötelez bennünket, hogy fizessünk, természetesen megtesszük Ha azonban nem, és vannak bizonyos anomáliák, akkor mindenki joggal várja azt tőlem, mint elnöktől és vezetőtől, hogy a klub érdekeit szem előtt tartva védjem a pozíciónkat” – fogalmazott az elnök.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!