FRISSÍTVE: Rendőrautó gázolt halálra egy kislányt Bukarestben

Nicolae Ciucă kormányfő felszólította a belügyminisztert, hogy gondoskodjon a felelősség megállapítására irányuló vizsgálat gyors lefolytatásáról a Bukarest első kerületében csütörtök délután történt gázolás ügyében, amelyben egy kislány életét vesztette, egy másik pedig megsérült.

Székely Hírmondó

2022. január 14., 09:222022. január 14., 09:22

A két gyermeket egy rendőrautó ütötte el, miközben megpróbáltak átkelni az úttesten. A kocsit vezető rendőr nem volt ittas állapotban.

A miniszterelnök a kormány Facebook-oldalára írt bejegyzésben biztosította őszinte részvétéről a kislány családját, és kijelentette, a másik, kórházba került kislány élete nem forog veszélyben.

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnvádi eljárás indult a rendőr ellen, aki csütörtökön halálra gázolt egy 13 éves lányt Bukarestben.

A fővárosi első kerületi bírósági ügyészség szóvivője, Radu Călin pénteken a sajtónak elmondta, hogy a szabadlábon lévő gyanúsítottat már kihallgatták.

A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőr a villogót bekapcsolva, a településeken megengedettnél nagyobb sebességgel hajtva, egy gyalogátjárón gázolta el a gyermeket. A gyanúsított nem egy küldetés teljesítése közben száguldozott, és semmilyen mentség nincs a tettére - tette hozzá.

Harminc napra hatósági felügyelet alá helyezte az ügyészség azt a bukaresti rendőrt, aki csütörtökön gyalogátjárón halálra gázolt a főváros első kerületében egy 13 éves lányt.

A gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított rendőrt pénteken kihallgatta a vádhatóság. Kihallgatása után az ügyészek úgy döntöttek, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezhet, de harminc napra hatósági felügyelet alá helyezték.

A bukaresti rendőrség vezetője felfüggesztette tisztségéből péntek este azt a rendőrt, aki csütörtökön egy gyalogátjárón a szolgálati autójával halálra gázolt egy 13 éves lányt.

Bogdan Berechet a sajtónak elmondta, azért hozta ezt a döntést, mert az ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte a gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított rendőrt, aki ellen bűnvádi eljárás van folyamatban.

Pontosította azt is, hogy a rendőr szolgálati ideje alatt, "de nem egy sürgős küldetés teljesítése közben" követte el a balesetet, és indokolatlanul kapcsolta be szolgálati gépkocsijának megkülönböztető fényjelzését.

Bogdan Berechet gyors eljárást ígért ebben az ügyben. "Hangsúlyoznám, nem történt semmilyen kísérlet a baleset eltussolására. Azt hiszem, a rendőrség a legérdekeltebb abban, hogy mielőbb tisztázódjon ez az ügy" - fogalmazott.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés