FRISSÍTVE: Az Európai Tanács elnökével egyeztetett Brüsszelben Nicolae Ciucă kormányfő

Az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel folytatott megbeszélést Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfő este Brüsszelben.

Székely Hírmondó

2021. december 21., 10:532021. december 21., 10:53

A kormány közleménye értelmében Ciucă és Michel tárgyalt többek között az EU prioritásairól, a koronavírus-járvány kezeléséről, az energiaárak alakulásáról és ennek a zöld átállásra kifejtett hatásáról, valamint az európai biztonság- és védelmi politikáról.

A román miniszterelnök ismertette kormányának prioritásait, ugyanakkor biztosította beszélgetőpartnerét, hogy Románia az európai projekt és annak alapvető értékei mellett elkötelezett államként továbbra is támogatni fogja a kohézió és a konvergencia erősítésére irányuló erőfeszítéseket. Nicolae Ciucă elmondta, az általa vezetett kormány készen áll arra, hogy nyíltan együttműködjön az európai intézményekkel e célok előmozdítása, illetve az EU ellenállóképességének megerősítése érdekében - derül ki a kabinet közleményéből.

A miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta a Covid-19 világjárvány előidézte válság kezelésére irányuló közös erőfeszítések folytatásának fontosságát - különös tekintettel az egészségügyi ágazat ellenállóképességének megerősítésére -, valamint a gazdaság újraindítását lehetővé tevő európai eszközök teljes körű felhasználásának jelentőségét.

Ciucă kiemelte, a bukaresti kormány nagy fontosságot tulajdonít az igazságügy reformját nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) lezárásának, illetve az ország schengeni csatlakozásának.

Hangsúlyozta, a gazdaság fellendítése elengedhetetlen az európai célkitűzések előmozdításához, és méltányolta az európai helyreállítási terv ebben betöltött szerepét.

Ukrajna és a Fekete-tengeri térség biztonsági helyzetét illetően Ciucă hangsúlyozta, az Európai Tanács által múlt héten megfogalmazott következtetéseknek megfelelően egységes uniós megközelítésre, határozott fellépésre van szükség Oroszország agresszív és destabilizáló akcióival szemben.

Kedden, brüsszeli látogatásának második napján több európai tisztségviselővel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is találkozik Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Nicolae Ciucă a kormány prioritásait ismertette az EB-elnökkel folytatott megbeszélésen

Románia kormányának prioritásait ismertette Nicolae Ciucă miniszterelnök az Európai Bizottság (EB) elnökével, Ursula von der Leyennel tartott keddi megbeszélésen Brüsszelben.

A kormány közleménye szerint a miniszterelnök ismertette a világjárvány kezelésére irányuló erőfeszítéseket, és köszönetet mondott az Európai Bizottság támogatásáért, többek közt a romániai oltáskampány kapcsán is. Ciucă beszámolt az országos helyreállítási tervre (PNRR) alapozott gazdasági fellendülés érdekében tett lépésekről, valamint arról is, hogy a jövő évi költségvetés tervezete a stabilitást tartja szem előtt. A kormányfő biztosította az EB elnökét, hogy a kormány elkötelezett a PNRR által biztosított alapok lehívásához szükséges intézkedések elfogadása mellett.

Az EU prioritásai közül a román miniszterelnök fontosnak tartotta kiemelni az Unió ellenálló képességének növelését, hogy - a világjárványból tanulva - az EU és tagállamai felkészültebben nézhessenek szembe egy esetleges jövőbeli válsággal vagy kihívással.

Ciucă hangsúlyozta, hogy az egységes, széttagoltság nélküli Schengen-övezet jelentősen hozzájárulhat a belső európai piac megerősödéséhez, és a Románia schengeni csatlakozására vonatkozó döntés mielőbbi meghozatalát sürgette. Megköszönte ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság kitartóan támogatja Romániát ebben a törekvésében.

A miniszterelnök aláhúzta, hogy Románia kormánya az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) lezárásához szükséges reformok megvalósításán dolgozik.

Az Unió másik nagy célkitűzését, a zöld és digitális átmenetet szintén teljes mértékben támogatja országunk, hisz ez a tagállamok hosszú távú fejlődésének és a jövő gazdasága megvalósításának záloga. Az ehhez vezető lépéseket azonban az egyes tagállamok gazdasági és társadalmi valóságához kell igazítani, hogy ne keletkezzenek fejlődésbeli szakadékok a tagállamok között, és ne kerüljenek veszélybe a nemzeti gazdaságok - hangsúlyozta a román fél. Ezzel kapcsolatban fontos, hogy a taxonómia-rendeletet a földgázra és az atomenergiára vonatkozó résszel egészítsék ki - tette hozzá.

A megbeszélésen szó esett az Európai Unió égető külpolitikai kérdéseiről is, főleg az ukrajnai, illetve a Fehéroroszország és az Unió határán kialakult helyzetről.

Nicolae Ciucă aggodalmát fejezte ki Oroszország ukrajnai és fekete-tengeri katonai akciói miatt, és azon a véleményen volt, hogy az EU-nak egységes és határozott üzenetet kell küldenie a helyzet romlásának megakadályozása érdekében.

Az Európai Bizottság elnöke biztosította a román miniszterelnököt, hogy az európai intézmények komolyan veszik ezt a kérdést, és hogy a fellépést szorosan összehangolják az Amerikai Egyesült Államokkal és más partnereikkel. Megismételte azt a közös üzenetet, miszerint a helyzet rosszabbra fordulása esetén az orosz fél 'nagy árat fog fizetni' - olvasható a közleményben.

Románia miniszterelnöke említést tett a Moldovai Köztársaság mélyreható demokratikus reformjairól és az európai integrációért tett lépéseiről is. Ursula von der Leyen köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet Románia nyújtott keleti szomszédjának az energiaválság idején, végül a két fél megegyezett abban, hogy továbbra is támogatják Chişinău demokratizálódási törekvéseit.

Döntést sürgetett Románia schengeni csatlakozásáról hétfő és keddi brüsszeli látogatásán Nicolae Ciucă kormányfő.

Románia uniós külképviseletének székhelyén tartott sajtótájékoztatóján a miniszterelnök elmondta, az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel és az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel is tárgyalt erről. Szerinte Romániának mielőbb a schengeni térség tagjává kellene válnia, mert a felvétel uniós követelményeit már teljesítette. Beszámolója szerint tudatta tárgyalópartnereivel, hogy Románia készen áll külön-külön meggyőzni erről a tagállamokat.

Nicolae Ciucă tájékoztatása szerint a brüsszeli találkozóin beszélt arról is, hogy Románia nagyon fontos célkitűzésnek tartja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) megszüntetését, és a kormányprogramba foglalták az ehhez szükséges reformok megvalósítását.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy ez a kérdés terítékre került Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter és Vera Jurova igazságügyi biztos nemrégiben tartott brüsszeli tárgyalásain. Hozzátette: ehhez kapcsolódóan elmondta a tárgyalópartnereinek, hogy az általa vezetett kormány egyik első döntése a 2021-2025-ös korrupcióellenes stratégia elfogadása volt.

Nicolae Ciucă közölte, a fentieken kívül az igazságügyi reformhoz kapcsolódó további intézkedésekről és az európai igazságügyi intézmények elvárásaihoz történő igazodásról is tárgyalt a brüsszeli találkozóin. "Mindezek megvalósulása szavatolja, hogy az EU döntéshozói elemezni fogják az MCV megszüntetésének lehetőségét" - jelentette ki a sajtótájékoztatón.

Galéria

A koronavírus omikron-variánsa által dominált, Romániába legtöbb három héten belül megérkező ötödik járványhullám állt Nicolae Ciucă kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke keddi brüsszeli tárgyalásainak középpontjában.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón a miniszterelnök elmondta, több uniós tagállam tapasztalatai azt mutatják, hogy Romániának alaposan fel kell készülnie a pandémia ötödik hullámának várható hatásaira. Hozzátette, a hullám megérkezése az országba legtöbb három héten belül várható.

Beszámolója szerint Nicolae Ciucă a romániai oltáskampányról is tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét. A találkozón elhangzott: szükség van arra, hogy az illetékes intézmények szakmai szempontok alapján meggyőzzék a lakosságot az oltás fontosságáról. "Ez az egyetlen eszköz, amelyik ha nem is óv meg teljes bizonyossággal a fertőzéstől, lehetővé teszi, hogy a betegség enyhe lefolyású legyen, és ne legyen annyi áldozat, mint a több tízezer romániai életét követelő negyedik hullámban" - jelentette ki a miniszterelnök.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés