Forgalomba került a Sputnik V orosz vakcina

Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele – közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 08., 14:242020. szeptember 08., 14:24

A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban sikeresen átesett a megfelelő minőség-ellenőrzésen. A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon negyvenezer önkéntes bevonásával. Moszkva hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.

Oroszországban az igazolt Covid–19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1 035 789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 301 321), India (4 280 422) és Brazília (4 147 974) után.

Az aktív esetek száma 1795-tel 167 747-re nőtt. A halálozások száma 122-vel 17 993-ra, a felépüléseké pedig 6772-vel 850 049-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 202 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 205 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés