Fontos megőrizni az emléküket!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. október 06., 00:172022. október 06., 00:17

Október 6. a nemzeti gyász napja minden magyar érzelmű ember számára, mert a bosszút lihegő, vérszomjas bécsi udvar ezen a napon végeztette ki Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc tizenkét honvéd tábornokát és egy ezredesét. Ugyanakkor Pesten életét vette gróf Batthyány Lajosnak, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökének. Az osztrák haditörvényszék elé állított magas rangú tiszteket és politikust fegyveres lázadás és felségárulás vádjával állították hadbíróság elé.

Utólag is kimondható az ellenük folytatott eljárás koncepciós volta, hiszen az uralkodó által megtorlással megbízott és szabad kezet kapott Haynau táborszernagy már a tárgyalások előtt döntött a halálos ítéletekről. Ráadásul ezek jogilag is megalapozatlanok voltak, mert Ferencz József akkor még nem volt Magyarország legitim királya, és V. Ferdinánd törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést 1848 októberében.

Nem az első, és sajnos nem is az utolsó eset az emberiség történelmében, hogy valakik ártatlanul a hatalom packázásainak áldozataivá válnak, és velük együtt az igazság is. Koncepciós perek már az ókorban is folytak, és ne feledjük, hogy a Megváltó is egy ilyen kirakateljárás áldozata lett. És a helyzet azóta mit sem változott, az elnyomottak, kizsákmányoltak, elesettek érdekében szót emelőket keresztre feszítik, karóba húzzák, kerékbe törik, lenyakazzák, felakasztják, agyonlövik.

Mindezek ellenére azonban folyamatosan akadtak, akik szembeszálltak a zsarnoksággal, nemet mondtak az önkényuralomnak, és vállalták az akár fizikai megsemmisítéssel is járó üldöztetést. Az értelmes és saját akarattal rendelkező mivoltunkból fakadó szabadságszomjat, igazságérzetet, méltóságteljes élet utáni vágyat ugyanis nem lehet börtönbe zárni, vagy kivégezni, csak a hordozóját. Az igény viszont elpusztíthatatlan, ha van, aki táplálja, akkor emberről emberre, nemzedékről nemzedékre száll. Ezért fontos megőrizni a mindenkori ellenállók, szembeszegülők, hangjukat felemelők szellemi nagyságának, magatartásának, tetteinek az emlékét. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés