
Tanácskozásra ülnek össze kedden a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetségből és Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjából álló USR-PLUS szövetség, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői.
2020. december 15., 15:542020. december 15., 15:54
Ludovic Orban, Dan Barna és Kelemen Hunor a kormányalakítási tárgyalásokat folytatja, miután Dan Barna, az USR-PLUS társelnöke azt javasolta, hogy mindhárman kapjanak kormányfőhelyettesi tisztséget a leendő kabinetben, a képviselőház-elnöki tisztségre pedig az USR-s Cătălin Drulă pályázzon.
Ezt követően Ludovic Orban azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások során megegyeztek a másik két politikai alakulat vezetőivel, hogy csak együtt kommunikálnak a nyilvánosság felé, és csak arról, amiről közös megállapodás született.
"Arra biztatom partnereinket, hogy következetesen tartsák magukat ehhez a megegyezéshez" - tette hozzá a PNL elnöke.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Cseke Attila RMDSZ-es szenátor is, aki azt nehezményezte, hogy Dan Barna anélkül állt elő a javaslattal, hogy arról egyeztetett volna a másik két párt vezetőivel.
"Nem volt egyeztetés erről a bejelentésről. Ez egy sajtónak szóló bejelentés. Egy koalícióban az ilyen dolgokat belsőleg tárgyalják meg. Nem így kell eljárni, nem lehet ilyen javaslatokat bedobni anélkül, hogy megbeszélnéd a lehetséges partnerekkel" - nyilatkozta Cseke.
(Agerpres/Hírmondó)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!