Folyamatos fejlődésben az iskola

Tamás Réka

2022. január 13., 00:062022. január 13., 00:06

– Milyen volt az elmúlt egy évük?

– Elfogadható, a körülményekhez képest jó. Voltak nehezebb időszakok, de vettük az akadályokat, kollégák, gyerekek egyaránt. Én személy szerint elégedett vagyok, és hálás a Jóistennek elsősorban, hogy megóvott a nagyobb problémáktól.

– Mennyire viselte meg a tanulókat a digitális oktatás?

– Nem azt mondanám, hogy megviselte, hanem inkább elkényelmesítette, lazábbá, érdektelenebbé tette. Azonban ez sem általános, mert vannak olyan diákok, akik a digitális oktatást is a lehető legkomolyabban vették és kihozták belőle a legtöbbet.

– Hogyan zajlottak az órák? Miben kellett változtatni?

– Kezdetben az órák menete a fizikai jelenlét során abban változott, hogy nem egyidőben voltak a szünetek, hanem különböző időpontokban, nem használtuk a szakterem rendszerét, hanem mindenki a saját termében tanult. Az online oktatás idején az elemi osztályokban 25 perc aktív idővel dolgoztunk, a fennmaradt 25 percben – szintén a tanító felügyelete alatt – a gyerekek feladatot oldottak, gyakoroltak, azért, hogy délután is ne kelljen a számítógép előtt ülniük, legalábbis tanulás céljából. A felső tagozaton hasonlóképpen zajlott az online oktatás, csakhogy itt az aktív idő 30 perc volt, a passzív idő 20 perc. Zökkenőmentesen, gördülékenyen ment minden, jól működött a platformunk, de nem azt akarom mondani ezzel, hogy nagyra értékelem az online oktatást.

– Milyen korszerűsítések történtek?

– Az intézményeinkben folyamatosan valami újítást eszközölünk, minden évben. Sorban végeztettük a meszelést minden intézményben, Szentléleken, Szárazpatakon, Kőváron, a szentléleki oviban, és igyekeztünk a tantermeket megfelelően felszerelni, felújítani. A cserefa parkettet felújíttattuk (csiszolás, lakkozás), a nagyobb létszámú osztályokba egyes padokat vásároltunk – összesen 250-et – a helyi önkormányzat jóvoltából, minden teremben szalagfüggönyöket cseréltünk vagy felújíttattuk. Emellett az osztálytermeket kivetítővel és laptoppal láttuk el, és biztosítottuk a megfelelő internet-hozzáférést is. A szentléleki intézményben már működik egy interaktív tábla, és másik kettő beüzemelése most van folyamatban. Szárazpatakon szintén működésben van egy interaktív tábla, és reméljük, Kőváron is lesz a közeljövőben. A régi igazgatói irodát és a tanárit átköltöztettük a titkárság mellé, hogy közel legyenek egymáshoz. A volt tanáriból ebédlőt, az irodából előkészítő helyiséget alakítottunk ki, melyet felszereltünk hűtővel, főzőkályhával.

– Az intézmény 2020-ban csatlakozott a FRDSEE norvég felzárkóztatási projekthez.

– Igen, ennek köszönhetően iskolánk 51 hátrányos helyzetű, illetve tanulási nehézségekkel küzdő diákja részesül heti háromszor meleg ebédben, délutáni oktatásban, már 2020 óta. A projekt része az is, hogy ezek a gyermekek ruhavásárlási utalványt kapnak a közeljövőben. Az iskola felszereltsége is bővül a programnak köszönhetően, az említett ebédlőt szeretnénk új bútorzattal ellátni. Továbbá Szárazpatakon felújítottuk a folyosón a falburkolatot, kicseréltük az iskola névtábláját, és még az apróbb megvalósításokról nem is tettem említést. A falvak iskoláit, óvodáit is elláttuk megfigyelő- és riasztórendszerrel, ami nem kis beruházás, de szükséges volt, mert előírás.

– Milyen újítások vannak kilátásban?

– Folyamatosan „kattog az agyunk”, tervezünk, de persze a helyzetnek, a körülményeknek megfelelően. Szárazpatakon lenne szükségünk egy nagyobb beruházásra, hisz rokkan az iskola épülete és komolyabb felújítást igényelne – ez a prioritás, bízunk az önkormányzat segítségében. Kőváron szeretnénk egy termet átalakítani multifunkcionális teremmé, amelyet ebédlőként, illetve szükség esetén tornateremként is lehetne használni. Szentléleken az önkormányzat átadta nekünk az iskolabusz garázsát, amelyet szertárrá szeretnénk átalakítani, hisz nem volt egy olyan helyiségünk, ahol tárolni tudtuk volna a régi könyveket, padokat stb. Az óvodánál szükség lenne egy kazánházra, mert a tűzvédelmi előírás megköveteli.

– Milyen volt a nyolcadikosok képességvizsgájának sikerességi aránya?

– Azt mondhatom, hogy község szintjén elfogadható, hiszen az átmenési átlag 61% volt, a nagy többség román nyelv és irodalomból nem érte el az átmenő jegyet. De megjegyezném azt, amit a statisztikákból nem lehet kiolvasni, hogy egy kővári diákunk a megyéből egyedül írt románból 10-es jegyet. A szentléleki iskolában az átmenési arány 81% volt a tavalyi tanévben, az erdélyi iskolák képességvizsga-eredményeinek alapján Kovászna megyében a 14. helyen, a falusi iskolák közül a 4. helyen állunk.

– Hány diák tanul jelenleg az intézményben?

– 543, ebből 194 a szentléleki, 108 a kővári, 68 a szárazpataki, 10 a kiskászoni iskolában tanul, a többi gyerek pedig óvodás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés