Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás.
2021. december 30., 00:092021. december 30., 00:09
A falusi templomok ülésrendjében is megmutatkozott a híveknek a társadalomban elfoglalt helye. Még a vallásüldöző ún. népi demokráciák évtizedeiben is tiszteletben tartották egy-egy régi s az egyházközséget támogató előkelő család kiváltságát. Emellett a helyi közösség szelíd lelkű, a munkának és imádságnak élő tagjai is a templomban általában a megszokott helyüket használhatták. Ezek a hívek napi rendszerességgel jártak templomba, s járultak szent áldozáshoz. Buzgó vallásos életet éltek, függetlenül a külső körülmények alakulásától, netán kényszerétől.
Mert az kényszer volt a javából, ami országos szinten a kommunista hatalomátvétel után zajlott. Többek között a vallásos irodalom kiadását és terjesztését is szinte teljességgel betiltották. A katolikusok számára például a nagy nyilvánosságnak szóló kiadványok közül egyedül az évente a gyulafehérvári püspökség által kiadott római katolikus falinaptár volt engedélyezve, amelynek terjesztését a plébániák bonyolították le. Elképzelhető, hogy mekkora volt Bori néni öröme, amikor a falusi postás vitte a hírt, hogy Mennyei Tükör címmel újság fog megjelenni az újonnan alakult Kovászna megyében!
A lapok és folyóiratok megrendelésének és terjesztésének lebonyolítása is, ugye, évtizedeken keresztül az állam kizárólagos joga volt. A nyugdíj kézbesítésekor tehát közölte a postás a nagyothalló Bori nénivel is, hogy meg fog jelenni a Megyei Tükör, s az újságra máris elő lehet fizetni. Mint bármely buzgó katolikus tette volna akkor, hősünk is – aki különben értelmiségi családból származott, apja, János deák a falu kántortanítója volt, testvérbátyja pedig megbecsült tanítóember – tüstént rávágta:
– Hát hogyne fizetnék elő, fiam a Mennyei Tükörre!
Ami pedig a külső körülmények helyi vonatkozását illeti, nem tagadható, hogy esetenként a közvélemény is hol így, hol úgy viszonyult a közösség egyes tagjainak buzgó vallásosságához. Egyik-másik éppenséggel szelíd humorizálás célpontjává vált. Az egykori kisfiú előtt is elhangzott felnőttek tréfaűző társalkodása során, hogy egy magányosan élő idős varrónő lenne a mennyei tyúk, míg az ugyancsak egyedül élő idős földműves férfiember a mennyei kakas. Meg se gondolták ama felnőttek, hogy a kisgyermek, aki bejáratos volt a varrónőhöz, alkalomadtán „tájékoztatja” az érintettet, nagy komolyan elmondva, hogy hát ebben a faluban Brigitta néni a mennyei tyúk, Imre bácsi pedig a mennyei kakas...
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!