Főhajtás és jövőbe tekintés

– Képviselő úr, anyaországi tisztségviselőként itt és most milyen gondolatok és érzelmek kavarognak Önben?

– Kettős. Egyrészt átjár a szomorúság és a fájdalom, mert ezen a napon a székelyek ellen 1764-ben véghezvitt szörnyű mészárlásra emlékezünk, amellyel a szabadságvágyaik és belőlük fakadó törekvéseik kikristályosodását akarták megakadályozni. Ugyanakkor örömmel tölt el, hogy ez alkalomból a délvidéki Pancsovára, az anyaországi Bonyhádra és vidékére, az erdélyi Dévára és környékére elszármazott és helyben maradt székelyek, valamint a moldvai csángó és anyaországi magyarok találkoznak ebből az alkalomból, és ezt ünnepként élik meg. És részben az is, a megmaradás ünnepe, hiszen a minket ért tragédiák ellenére még vagyunk, élünk és dolgozunk Székely- és Csángóföldön, a többi elszakított területen és Magyarországon egyaránt.

– Milyennek látszik a székely jövő Budapestről nézve?

– Biztatónak, ugyanis a tíz esztendeje megváltozott nemzetpolitika hatására újból egymásra találtak a Trianonban szétdarabolt nemzet részei, megtörtént a határok fölötti egyesítésük, így Orbán Viktor miniszterelnök úr megfogalmazásával élve, véget ért a 100 év magány. Ráadásul a magyar kormány az oktatás és kultúra kiemelt támogatásán keresztül segíteni tudja az önazonosság megőrzését Kárpát-medence-szerte. Ennek szerves részét képezi a Klebersberg Kuno (1875–1932) óta példátlan nevelési–oktatási hálózatbővítés, amely eredményeként eddig 150 óvoda épült és 400 felújításra került. De jól haladnak az iskolabővítések, valamint fejlesztések is, és kitűnően működik a gazdaságélénkítő és fejlesztő program, ami Délvidék, Kárpátalja és Felvidék után a tavaly Erdélyben és ezen belül Székelyföldön is elkezdődött. A magyar nyelv és kultúra megőrzésén kívül ugyanis a megélhetést is biztosítani kell, mert a szülőföldön való boldogulás a megmaradás fontos záloga. Ennek érdekében a mindenkori román kormányhoz is próbálunk közeledni, gazdasági és nemzetpolitikai kérdésekben együttműködni velük. Ez viszont roppant nehéz volt az elmúlt tíz esztendő alatt, hiszen Romániát hét kormány vezette, és így nem volt stabil tárgyalópartnerünk. De gondot jelent a jó szándékkal kinyújtott kezünk félrelökése is, amint azt legutóbb Klaus Iohannis államfő tette miniszterelnökünk Temesváron elhangzott együttműködési javaslata esetében. A felvázolt helyzet azonban reményeim szerint előbb utóbb megváltozik, ugyanis mindkét nemzet érdeke ezt követeli.

– Mi, székelyek mit kell tegyünk azért, hogy 1000 év múlva is belakjuk ezt a földet?

– Amit eddig. Dolgozni becsülettel, megtartani a hitet, nyelvet, kultúrát, valamint minél több aranyos székely csecsemőt szülni, felnevelni.