
Több ezer eurós fogorvosi széket adományozott Mikóújfalu községnek a Máltai Szeretetszolgálat, a tervek szerint már tavasszal beindítanák a településen a frissen felújított fogorvosi rendelőt – számolt be a jó hírről Demeter Ferenc polgármester.
2020. december 14., 00:132020. december 14., 00:13
Az elöljáró elmondta, közel 2 éve maradtak fogorvosi szolgáltatás nélkül a településen, azóta számos szakembert felkeresett a településvezetés, fiatal pályakezdőket is, de hamar rájöttek, hogy egy fogorvosi rendelő kialakítása akkora költségekkel jár, hogy ezt nem tudja bárki bevállalni.
– A fogorvosi rendelők kft-ként működnek, így a hivatal nem tudja támogatni ezeket. A Máltai Szeretetszolgálatnak van egy mikóújfalusi fiókja. A szeretetszolgálat vezetőivel, Tischler Ferenccel, illetve Dénes Mihállyal egyeztettem, ők pedig segítettek beszerezni egy több ezer eurós fogorvosi széket, amelyet adományként kapott meg a település. Már építésszel is egyeztettünk, és az egykori rendelőt megfelelőképpen felújítjuk, de a villamos hálózatot is fel kell újítani, háromfázisúra cserélni, és sorolhatnám – számolt be Demeter.
Kifejtette, hogy ilyen feltételek mellett már könnyebb olyan ajánlatot tenni a fogorvosoknak, hogy lehetőséget lássanak a rendelő működtetésében.
– Jó lenne, ha a településen akár heti több alkalommal is nyitva lenne a fogorvosi rendelő. Nagyon szeretnénk, ha már tavasszal beindulna a rendelés – összegzett a polgármester, elárulva, hogy több fogorvossal már megtörtént a kapcsolatfelvétel, jelenleg a rábólintásra várnak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!