Filmes életünk

Vajon készült-e már tanulmány arról, hogy az utóbbi 50–75 évben milyen hatással volt az emberek életére a mozi, a filmszínház egy szóval a film? Nyak fölött naponta többször indítható Bio-Google keresőnk bevillantja az emléket, hogy mi, a régebbi emberek kisgyermekként két-három napig sirattuk a kard, lándzsa, nyílvessző, golyó, sortűz stb. által „megölt” szereplőt, mert azt hittük, tényleg meghalt. Csodálkoztunk is, miért vállalja – há’ mé’ ment oda? –, aztán a felnőttek hamar tisztába tettek, hogy a színész csak eljátssza a halált, s amikor nem filmezik, feláll, leporolja magát, aztán készül a másik filmjére.

A diktatúra idején a moziban, a tévében csak azt láttuk, a világháborús filmek szovjet–orosz katonája milyen ügyes, okos, bátor, karakán stb., a német baka pedig mennyire mamlasz, balga, gyáva, jellemtelen. Pedig az akkori öregektől azt hallottuk, a muszka belelőtt a faliórába is, merthogy izgett-mozgott annak ingája. A körzeti milicistát ki nem állhattuk, nézni sem bírtuk, de olyan nyugati bűnügyi film nem volt, ahol ne a nyomozónak szurkoltunk volna. A mozizás vagy tévésorozat után, a kötelező filmmesélés idején a bunyós főhős mindig „a fiú” volt (sose férfi) beszédünkben, s igencsak elcsodálkoztunk, amikor egy 1967-es folyóiratban megláttuk, hogy John Wayne, az egyik „fiú” éppen 60 éves, Kirk Douglas, egy másik „fiú” pedig 51.

A történelmi filmekből azt is megtudhattuk, a román uralkodók voltak a legvitézebbek a világon. A kétrészes indiai filmek vetítésének időszakában hallottuk a moziból hazatérőktől a világ egyik legfurcsább mondatát: „Olyan jó volt, annyit sírtunk!” Talán ma sokan irigyelhetnének érte, de például egy 1968-as, 1969-es tévéfilm, a fekete-fehérben is kedvelt sorozat előtt (után, közben) nem volt semmiféle reklám, a műsorváltás perceiben kiírták, hogy „pauză” (szünet), és virágos réten vagy domboldalon tobzódó élő természet képsorai futottak, lágy zenei kísérettel.

Aztán eljött a szombati Dallas-sorozat, a Ewing-dinasztia ideje. Az erdélyi, romániai lakosság egy része onnan tanulta, hogy 1990-ben, amikor kitört a demokrácia, hogyan lehet nagyban harácsolni, mert addig csak kicsiben ment ez a sport. Nem csoda, ha egy-egy vigyorgó, öntelt J. R.-rel (Jockey-val) még mostanában is szembetaláljuk magunkat…