Figyelnek a reptérre

A megyei tanács rendkívüli ülésén döntöttek arról, hogy 6000 lejjel támogatják az Andrei Mureşanuan Színház november elején zajló Dbutan-T fesztivál megszervezését, és a megyetanácselnök beszélt a brassói reptér ügyéről is.

2017. október 19., 00:342017. október 19., 00:34

A megyei tanács rendkívüli ülésén döntöttek arról, hogy 6000 lejjel támogatják az Andrei Mureşanuan Színház november elején zajló Dbutan-T fesztivál megszervezését, és a megyetanácselnök beszélt a brassói reptér ügyéről is.

Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: amikor legutóbb a Központi Fejlesztési Régió tanácsának Sepsiszentgyörgyön volt az ülése, akkor elfogadtak egy határozatot arra vonatkozóan, hogy felkérik a román kormányt, hogy a közlekedési mestertervbe emeljék be a nagyszebeni és marosvásárhelyi repterek továbbfejlesztését és a Brassó-Vidombáki Nemzetközi Repülőtér megépítését.

– Ez azért volna rendkívül hasznos, mert akkor kénytelenek volnának kormánypénzt is adni a reptérre. Eddig ugyanis azt hangoztatták, hogy ez a helyiek akciója, nem lehet rá központi költségvetésből pénzt költeni – magyarázta Tamás Sándor.


A régió tanácsának felhívására a Brassó megyei prefektus találkozóra hívta a helyi és megyei elöljárókat, a parlamenti képviselőket, hogy szögezzék le, mi a teendő annak érdekében, hogy az épülő légikikötő bekerüljön a kerettervbe. A projekt támogatása körül politikai színezettől függetlenül teljes konszenzus alakult ki. A kormány képviselője abban bízik, hogy ez megoldaná az évek óta tartó finanszírozási gondokat.


A brassó-vidombáki repülőtér 2850 méter hosszú, 45 méter széles kifutópályája már 2014-ben elkészült. Az eddigi munkálatokra a Brassó megyei tanács 24 millió eurót költött, és még legalább 30 millióra volna szükség a befejezéshez. Korábban a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács jelezte: három–három millióval hozzájárul a beruházáshoz, de csak akkor, amikor „már csak ez az összeg hiányzik”.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés