
Szerdán figyelmeztető sztrájkot tartanak a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetség (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai.
2022. január 16., 11:272022. január 16., 11:27
A két szervezet szombati közleménye szerint a tagságuk konzultálása után döntöttek a munkabeszüntetés mellett. A figyelmeztető sztrájk szerdán 11 órától 13 óráig fog tartani.
A szakszervezetek tiltakozását többek között az váltotta ki, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a képviselőikkel a 2017-es közalkalmazotti bértörvényben rögzített fizetésemeléséről, és az oktatás finanszírozása továbbra sem éri el a GDP 6 százalékát. A tanügyi dolgozók amiatt is elégedetlenek, hogy továbbra sem kapják meg a munkakörülményeiknek megfelelő bérpótlékokat, a kisegítő személyzet túlóráit pedig nem fizetik ki.
Közleményében a két szakszervezeti szövetség emlékeztet arra, hogy mintegy száz tagjuk csütörtökön sztrájkőrséget tartott a kormány épülete előtt.
Jogosnak tartja a pedagógusok elégedetlenségét az egységes 2017-es egységes bértörvényben rögzített fizetésemelések elmaradása miatt az oktatási miniszter.
Sorin Cîmpeanu vasárnap a Realitatea TV-nek nyilatkozva arra reagált, hogy két nagy tanügyi szakszervezeti szövetség tagjai szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak.
A miniszter elmondta, tárcavezetőként mindig is az volt az álláspontja, hogy a minőségi oktatáshoz vonzó és motiváló pedagógusbéreket kell biztosítania az államnak. Emlékeztetett arra, hogy a tanügyi alkalmazottak fizetése idén januártól 4,5 százalékkal nőtt, ami valóban csak a fele annak, amennyit a 2017-es törvény előír, ráadásul a múlt évre beütemezett 8 százalékos fizetésemelés is elmaradt.
"Ilyen értelemben jogos az elégedetlenségük. Ezt a helyzetet az idézte elő, hogy Romániának tartania kell magát a deficitcélhoz" - magyarázta.
Cîmpeanu ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a béremelésük elmaradása ellenére a pedagógusok nem fogják cserbenhagyni a gyermekeket. 'Sikerült megoldanunk, hogy valamennyi óvodában és iskolában jelenléti oktatással kezdődjön a második félév. Ez nagyon fontos eredmény, és én számítok a tanügyi alkalmazottak megértésére" - jelentette ki a miniszter.
A tárcavezető elmondta, hogy jelenleg egy kezdő tanár nettó fizetése 2597 lej, egy több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógusé pedig 4398 lej. Ezek az összegek különböző pótlékokkal egészülnek ki.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!