Fiatal tervezők ruhái pompás showban

Nagyszabású rendezvény keretében mutatták be szerda este a zabolai Mikes-birtokon a Secuiana új, 4YOUTH kollekcióját. A legújabb férfiruha-modelleket három fiatal ruhatervező álmodta meg. A tizenöt készruha közül a legkedveltebbek és legkeresettebbek tömeggyártásba kerülnek.

Szabó Barbara

2022. március 11., 00:162022. március 11., 00:16

A három fiatal ruhatervező, Pál Bernadette, Pap Kriszta és Ana-Maria Toma által megálmodott öltönyöket 15, különböző területről érkező személyiségen láthatta a nagyérdemű, miközben színes előadásoknak is szemtanúja lehetett. A jelenlévőket a házigazda, Roy Chowdhury Gergely köszöntötte, megemlékezve egykori dédnagymamájáról, Mikes Klementináról is.

– Dédnagymamám is textilüzletet indított itt, Zabolán 1919-ben, munkát teremtve az első világháborúban özvegyen maradt nőknek. A cég 1949-ig működött, amikor a kommunista rezsim államosította. Idén úgy döntöttünk, hogy a jövőnkre és a fiatal nemzedékre fókuszálunk. Ezért is készítette el a Secuiana a 4YOUTH kollekciót. Let the show begin! (Kezdődjön a show!) – zárta beszédét.

És a show elkezdődött, mégpedig az M Studio három tagja, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres-Nagy Attila moderntánc-előadásával. Ezt követően Alex Bogdan műsorvezető sorra hívta a színpadra a ruhákat bemutató személyeket, akik egy-egy előadással is meglepték a közönséget. Hallhattuk Adrian Nourt énekelni, Marius Popát, Marcel Lovint zenélni, de Victor Dragan stand-up komikus, illetve Doru Cătănescu és Teo Ghiță improvizációs színészek is igyekeztek mosolyt fakasztani.

Niczuly Roland focizni hívta a műsorvezetőt, Orbán-Bara Gabi kerékpár mutatványával nyűgözte le a jelenlévőket. Danalízi Vilmos Gergő és Ferencz Szilárd, a Háromszéki Ágyúsok fiatal játékosai behunyt szemmel, egymásnak hátat fordítva párbajoztak minihokiban. Ezek mellett a Brassói Opera baletttáncosa, Adrian Scrimint bűvölt el forgásaival, de nem maradtak el Vlad Logigan és Vlad Benescu színészek előadásai sem. Alexandru Tomescu hegedűművész házigazdaként koronázta meg az estet, Ramon Grosos pedig a színpad mögött mindez alatt elkészített egy festményt.

Habár az öltönyök mindegyike hordható, klasszikus darabnak tűnik első látásra, mindenikben rejtőzik egy apró csavar, amitől igazán mai, fiatalos, innovatív. Pál Bernadette, Pap Kriszta és Ana-Maria Toma a januárban rendezett 4YOUTH ruhatervező pályázat nyertesei, amelyet a Secuiana készruhagyár hirdetett meg. Alkotásaikra a gyár közösségi oldalain lehet majd szavazni, a legkedveltebb és legkeresettebb modellek pedig tömeggyártásba kerülnek, az őszi-téli kollekciók során piacra dobott ruhacsalád alapját fogják képezni. A bemutató a Secuiana Facebook-oldalán visszanézhető. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés