2017. október 30., 00:352017. október 30., 00:35
Milyen furcsa: fent, a magasban, az oltár fölött a szenvedő Krisztus, alant pedig, az oltár előtt az örömről, a boldogságról szól az ének. Lehet-e ennél felemelőbb, meghatóbb, mint ez a kép? A krisztusi szenvedésből fakadó örömnél nincs megnyugtatóbb, nincs bátorítóbb, s miközben a felcsendülő gyönyörű dallamok elringatnak, a Megváltó erőt sugároz felénk, hitet ver belénk, mintegy bizonyságául annak, hogy az Ő áldozatvállalása felemel bennünket, megerősít emberségünkben, figyelmeztet, hogy egymás mellett és egymásért élni, egymás örömében megmártózni, egymás bajait akár fel is vállalni lelki nagyságunk bizonyságai.
Ilyen gondolatok jártak az eszemben, miközben hallgattam a sorra fellépő kamarakórusok lenyűgöző számait, ismert és kevésbé ismert szerzeményeket. A pár nappal ezelőtt tartott nemzetközi ökumenikus kamarakórus-fesztivál XVI. kiadására most is a sepsiszentgyörgyi Krisztus király római katolikus templomban került sor, s mint mindig, itthonról és távolabbi településekről jöttek kis létszámú kórusok, főleg azok, amelyek már korábban is jelen voltak e színes felvonulásban. Az idén is a házigazda szerepét vállaló, éppen huszadik évfordulóját ünneplő Laudate kamarakórus és kamarazenekar műsora mellett örülhettünk a kézdivásárhelyi kantai Szentháromság-templom kórusa, a szemerjai református dalárda, a székelyudvarhelyi Musica Sacra kamarakórus, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus teljesítményének. És jelen volt idén is a komlói pedagógus kamarakórus, amely évtizedénél is régebb csatlakozott ehhez a rendezvényhez, s ez ad tulajdonképpen nemzetközi jelleget a fesztiválnak.
Az előadott művek változatossága, Mozart, Bach, Telemann, Nystrom, Mason, Dvorak, Webbe gyakran hallott zenéje és a kevésbé jártasak számára ismeretlen szerzemények mellett szívesen tapsoltunk a magyar zeneszerzők alkotásainak, Kodály, Bárdos, Orbán György, Szigeti Gyula, Werner Alajos, Udvardy László dalainak. S hadd említsük meg a visszatérő karnagyokat: Fórika Balázs, Sipos Zoltán, dr. Szabó Szabolcs, Rózsa Imre. Külön szólok Lőfi Gellértről, aki nem csupán továbbvivője a Laudate karnagyi teendőinek, hanem e rendezvény szervezője, levezetője, s mint a templom énekvezére, szálláscsinálója is a messziről érkezőknek. A nap folyamán bebizonyosodott, hogy kiváló gitáros is a hegedű és az orgona, zongora mellett, a későbbiekben pedig jó pincérként is helytállt.
A Laudate kórus tehát éppen most húszéves, ez alkalomból tetszetős kiadványt is szerkesztettek, s a kórus legjobb számait bemutató kislemezt is csatoltak hozzá. A templomi rendezvény záró száma igazi csemege volt: a kórusok közösen énekelték el Kodály Zoltán Jövel Szentlélek Úristen című ünnepi szerzeményét. A végén emléklapokat, az ünnepelt kórusnak kis emléktárgyakat adtak át a meghívottak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!