Fesztivál a Benedek-mezőn

A Tündérvár Székely Nagycsaládos Egyesület tagjai igazából már kedd óta táboroztak a Benedek-mezőn, de a zárónapon, szombaton minden családnak megadták a lehetőséget, hogy betagolódjanak egy nagyobb közösségbe, ahol a gyerek a legfőbb érték, vagy egyszerűen csak felhőtlenül szórakozzanak, örüljenek egymásnak és a társaságnak. És csak jöttek az anyukák, apukák csemetéik által körülzsongva.

Bodor Tünde

2022. augusztus 23., 00:112022. augusztus 23., 00:11

A kovásznai bejegyzésű Tündérvár Egyesület a három vagy több gyermeket nevelő székelyföldi családokat tömöríti, de pártoló tagként szívesen látja a kisebb létszámúakat is. Jelenleg 90 tagcsalád van az egyesületen belül, közülük a múlt héten mintegy tizenkettő táborozott a Benedek-mezőn, köztük a szentgyörgyi Szekeres család is, amelyik éppen a legutóbbi fesztiválnapon fedezte fel magának az egyesületet, és rögtön csatlakozott is.

Azóta rendszeresen járnak az egyesületi eseményekre, táborokba, amelyekből négy-öt is van évente, és a gyerekek-felnőttek egyaránt élvezik az új barátok társaságát. Az anyukák ilyenkor fellélegezhetnek, mert a gyerekek annyira belefeledkeznek a játékba, hogy akár két-három óráig sem jelentkeznek egyéb igényekkel.

Az idei tábor legkisebb és legidősebb résztvevői mindketten Csabák, az egyik egyéves, másik az ötvenet betöltő egyesületi elnök, Fülöp Csaba. Mint az elnök elmondta, a hagyományos keresztény értékrend mentén szerveződő családokat segítik, képviselik, ezt a mintát próbálják továbbadni.

– Azt szeretnénk, hogy erős családok alkossák a nemzetet, és a gondolat, hogy nagycsaládban élni jó, legyen népszerű Székelyföldön.
A mostanihoz hasonló családi fesztiválnapot 2019-ben rendeztek először a Benedek-mezőn, a jól sikerült indulást azonban a koronavírus-járvány miatt csak idén lehetett folytatni. Fülöp Csaba köszöntője után Dáné Sándor, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének erdélyi elnöke a KCSSZ anyaországi elnökének az üzenetét tolmácsolta. Az ernyőszervezethez nemcsak nagycsaládosok, hanem például sérült gyermeket nevelő, más, a szövetség értékeit, elveit és céljait magukénak valló egyesületek is csatlakoztak, Erdélyből eddig huszonkettő, az egész Kárpát-medencéből 89.

A családi nap idén is legalább annyira sikeres volt, mint a 2019-es, létszámában is ahhoz hasonlóan alakult, közel 500-an látogattak ki. A foglalkozások előkészítésén, a hinták szerelésén, egyéb játékkellékek összeállításán már a hét folyamán is dolgoztak a jelenlevő apák, szombaton pedig már legalább harmincféle, igazi jó mulatságot, kihívást jelentő kreatív játékot játszhattak a kilátogató gyermekek, bár a hőség mindenkit próbára tett, vendégeket és a cserkész önkénteseket is. Lehetett lufit hajtogatni, agyagozni, biciklikereket hajtani, célba rúgni, golyót terelgetni egy labirintusban, igazából nem lenne elég a rendelkezésünkre álló terjedelem felsorolni, mi mindent lehetett ott csinálni – sajnálhatta, aki bármilyen oknál fogva is elmulasztotta a részvételt. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés