Fenség?

Az értelmező szótár a fenség szavunkat a felség régies alakjának minősíti, amely ugye megszólításként királynak, császárnak járt ki. A nagy római császár, az isteni Augustus tulajdonnevében hordja a felségest, a magasztost, amint az év nyolcadik hónapja is éppen a császárról kapta az augusztus, tehát felséges jelentésű nevet.

Hogy nemcsak uralkodót, de minden embert megillet a fenség, azt egy Ady-verssel tudnám alátámasztani. Ady Endre a huszadik század elején még úrként említi lírai énjét, mondván, hogy „én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga”, híres önmeghatározó s a költői létre rávilágító versében (Sem utódja, sem boldog őse...) pedig ekként fogalmazott: „Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény…” Vagyis minden ember fenség, tehát egyedüli és megismételhetetlen lény.

Az elmúlt század bölcselete aztán ennek némiképp – némiképp?, alaposan! – ellentmondott, s egydimenziósnak tételezte a kor emberét. Igaz, az értelmes lénynek nevezett Föld-lakó úgy általában nagy dolgokra képes. Az anyagi világot s a természetet a maga képére formálta és formálja, s mind-mind a maga hasznára fordította s fordítja azt, amit valaha felfedezett vagy feltalált.

Nem tévedek, ha azt állítom, hogy a modern kor emberére ez hatványozottan érvényes. S minthogy a haszon s az anyagi javak utáni hajsza mindenek előtt áll számára, egyoldalúságától nem is akar megszabadulni. Nem is beszélve arról, ami már az ógörög tragédiában az emberről megfogalmazva található. Ott hangzik el az a gondolat, hogy „ha tud valamit valaki, / mesteri bölcset, újszerűt, / van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.” (Szophoklész)

Nem meglepő hát, ha a mai ember is környezete átalakítását többnyire a maga képére és érdekei szerint formálja. Mondhatnám, lélektelen lesz az is, mert hiszen több léleknek kellene lennie a világban ahhoz, hogy igazi otthonra leljen benne a halandó. Említsem továbbá, hogy saját magunkat mint istenarcú lényt kellene, hogy megőrizzünk? Sem tegnap nem volt könnyű egy ilyen vállalás, sem ma. Istentagadó világban volt részünk Európának ebben az övezetében, s a dolgok alakulása, illetve tapasztalataink szerint a jövő is effelé halad – immár jól kivehetően – Nyugaton is…