
Négy–ötszörös felüladózással kell számolniuk azoknak a tulajdonosoknak, akik nem tartják rendben Sepsiszentgyörgy területén levő ingatlanjaikat.
2019. január 07., 00:052019. január 07., 00:05
A Nicolae Bălcescu utcában az Electrica tulajdonában levő házra (7. szám) 400%-os ingatlanadót vetettek ki, a volt Hungária szállóra (1918. December 1. utca 18. sz.) a Román Posta fizet 300%-os ingatlanadót, a Mikes Kelemen utcai volt vágóhídért, mely A kategóriás műemlék, a Román Autóklubnak (ACR) kell négyszeresen adóznia. Az Electrica fizet, de ennél többet nem tudnak elérni esetükben, mert nincs akivel egyezkedni, a Román Posta pedig decemberben végre rászánta magát, hogy tárgyaljon az épületcseréről, első lépésként az ingatlanokat kell felértékeltetni – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől. Az alku tárgyát képezik az EMÜK cserében igényelt, jelenlegi földszinti és első emeleti helyiségei. A kortárs művészeti központ a Multitrans vállalat piac melletti székhelyének területén majdan felépítendő új épületben kapna helyet, addig legalább három évig biztosan úgy marad minden, ahogy most van. Az ACR 2018-ban nem fizette be az adót, ezért a városháza kényszervégrehajtást kezdeményez ellene. Ugyanebben az ügyben a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság is bűnvádi eljárást indított a műemlék elhanyagolása miatt, a rendőrségnek kellene lépnie, azonban eddig nem történt semmi, számolt be Kelemen Antónia igazgatónő.
Több magánház-tulajdonosnak is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, a József Attila utca 7. szám, a Borvíz utca 28., az Akácos utca 19., Május 1 utca 32A szám alatti ingatlanokra szabtak ki 300–400%-os adót. Ez az évek elteltével még nőhet, amennyiben a tulajdonosok továbbra sem tesznek semmit az épületért.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!