Felhám

Nem kell abszolút hallása legyen az embernek, hogy anyanyelve „zenéjét” idegen nyelvi környezetben is felismerje. Zenét mondok, vagyis nem egyes szavak és mondatok felismerésére gondolok, csak arra, amikor egy soknyelvű hangos társaságban érzékeljük például a magyarul beszélők „szólamát” is. Az otthon hangulatát kelti az emberben, no meg egyfajta védettséget érzünk. Élményt jelent egy ilyen hirtelen felhangzó „szólam”, még ha rövid időre, egy-két hétre hagytad is el az anyanyelvi környzetet, mondjuk egy utazás, egy nyaralás kedvéért.
Ha viszont valaki hónapokra vagy évekre rendezkedik be idegen nyelvi környezetbe, erős lehet benne az otthon és a védettség iránti vágy. Hírneves utazónkat, Csoma Sándort úgy idézte meg Magyari Lajos, mint aki a hazulról magával vitt szót úgy óvta, akárcsak kagyló a testébe fogadott gyöngyét…
Hónapokat, éveket töltött idegenben huszadik századi klasszikusunk, Déry Tibor. Ismert és beszélt idegen nyelveket, de bárhová is került, érezte és tudta, a magyar nyelv számára menedék. Híres regényén, A befejezetlen mondaton is nagyrészt idegenben, többek között Mallorca szigetén dolgozott, 1934-ben, mikor már jól benne járt a férfikorban.
Szűkösen élt Palmában – ahogy írja számadó művében, az Ítélet nincsben –, egy kis városszéli telepen, a tengerparton, egyszobás apró házban lakott, hepehupás szalmazsák volt ágyában, szalmával tömött vánkosra hajtotta le fejét, de élvezte tíz hónapig a napsütést, a sziget csendjét és a védettséget. De maga a magyar nyelv is védettséget nyújtott számára az idegen nyelvi környezetben, ahol – ahogy monográfusa írta – szerzetesi fegyelemben munkálkodott regényvilágán, komponálta magyar mondatait…
Déry későbbi vallomását a magyar nyelvről ezért a széleskörű élet- és nyelvi tapasztalatáért tarthatjuk hitelesnek. „Nyelvéből kilépni az írónak legföljebb a nyelve tud, a tolla nem. De bármilyen jól beszéli is az idegen idiómát (…), papírja fölé hajolva, amikor teremteni kíván vagy kényszerül, az anyanyelv vonzásába kapaszkodik. Olyan hatalmas inger ez, amelyre másképp, mint honi nyelvén, nem tud válaszolni.” S ugyancsak ebben az időskori, 1974. októberi „hordalékban” jegyezte meg, hogy az írót „anyanyelve úgy veszi körül és védi, mint egy második felhám”.