Félévek helyett öt modul

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség ismertette az új tanévre vonatkozó változásokat, amelyeket az oktatási tárca vezetett be ősztől. A gyerekek szeptember 5-én kezdik az iskolát, a tanévet nem félévekre, hanem 5 modulra osztják, ugyanannyi vakációval.

Farkas Imola

2022. augusztus 19., 00:062022. augusztus 19., 00:06

Újabb változás az is, hogy október 22–30. között minden diák vakációra megy, szemben a korábbi évekkel, amikor csak az elemi osztályosok és az óvodások pihenhettek.


„A 2022–2023-as tanév 36 hetet foglal magába. Az Iskola másképp program és a Zöld hét foglalkozásait a 2023. február 27. és június 16. közötti időszakra kell betervezni, egyenként öt egymást követő munkanapra, a dátumokról minden iskola saját hatáskörben dönt. A félév kifejezést törlik, helyette a tanítási modul elnevezést kell megszoknunk. Öt modul és öt vakáció van betervezve, minden megye külön-külön határozhatott arról, hogy a 3. és 4. modul közötti vakációt mikorra tervezi be” – közölte Kiss Imre főtanfelügyelő.


Kovászna megyében az említett vakáció 2023. február 20–26. között lesz. A tanév 2023. június 2-án zárul a XII. osztályos nappali tagozatosok, a XIII. osztályos esti tagozatosok és csökkentett látogatású osztályokba járók számára. A VIII. osztályt befejező diákok 2023. június 9-éig járnak iskolába. Az összes többi tanulónak 2023. június 17-éig tart az ősztől induló tanév.


Ami a jegyadást, az általános kiszámítását illeti, a következők érvényesek: minden tantárgy esetében felfelé kerekítenek, a diák javára. (Tehát például a 7,50-es általános 8-as jegyként kerül a naplóba.) Az éves általánosba a magaviseleti jegy is beleszámít. Az elemi, I–IV. osztályos gyerekek minősítést kapnak.
Ahhoz, hogy egy diákot év végén lezárjanak, az szükséges, hogy minden egyes tantárgyból legalább annyi jegyet kapjon a tanév alatt, amennyi órája volt hetente az illető tárgyból a kerettanterv szerint, plusz minimum három. (Azaz, ha például hetente 2 biológiaórája van, minimum 5 jegy szükséges az év végi lezáráshoz, de nyilván, több is lehet.)


Ősztől új napló- és ellenőrzőformátumok is érkeznek, a régieket le kell ugyanis cserélni a megváltozott tanévszerkezet miatt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés