Felerősödött a belső migráció

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve az MTI által idézett Pressone.ro portál.

Székely Hírmondó

2017. október 24., 00:132017. október 24., 00:13

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve az MTI által idézett Pressone.ro portál.

Az INS adatai szerint 2016-ban 389 ezer romániai állampolgár költözött az ország egyik településéről egy másikra, és az elmúlt évben regisztrálták az utóbbi 25 év legjelentősebb belső migrációját az országban. A statisztikai adat azokra vonatkozik, akik bejelentették a hatóságoknál az új lakcímüket, a tényleges belső migráció ennél jóval nagyobb arányú.

A belső migráció negyed évszázados adatait elemezve kiderül: az ország 41 megyéje közül csak tíz olyan van, amelyik több bevándorlót vonzott más megyékből, mint ahányan e megyékből elvándoroltak másikba, Bukarest például immár tíz éve több embert bocsát ki, mint amennyit befogad. Esetében azonban a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a várost gyűrűként körülvevő Ilfov megye, és az ettől délre fekvő Giurgiu megye nagy számban vonzotta a Bukarestből elvándorlókat is. Ezek mellett csupán Konstanca megye és Iași megye tudott gyarapodni a belső migrációnak köszönhetően, a többi Erdélyben található.

A határ melletti Arad, Temes és Bihar megye, az erdélyi szászok elvándorlása révén lakossága egy részét elvesztő Szeben és Brassó megye, valamint Kolozs megye az utóbbi 25 évben csaknem töretlenül célterületei voltak a belső migrációnak.

Az ország 32 megyéjéből – köztük Maros, Hargita és Kovászna megyéből, illetve a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy és Szatmár megyéből – nemcsak a külföldi lehetőségek, hanem Románia jobban fejlődő megyéi is elvonzották az elmúlt 25 évben a mobilis rétegeket.

A vonzó és leszakadó megyék közti különbségek Románia 2007-es EU-csatlakozása után felerősödtek, az elemzés készítői szerint a romániai elitnek el kell döntenie, hogy a felemelkedő régiók húzóerejének növelésére, vagy a leszakadók felzárkóztatására összpontosít a következőkben.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés