Fel kell kötni a gatyát!

Felgyorsultak az események a Sepsi OSK háza táján, a sepsiszentgyörgyi klub a múlt héten szerződést bontott Suciu Valentin edzővel, a mai, Botoşani elleni bajnokin pedig már az a Nagy Sándor ül a kispadon, aki eddig is tagja volt a piros-fehér mezesek szakmai stábjának. Pénteken ráadásul bejelentették, hogy közös megegyezéssel Cristian Oros hátvédtől is megválnak.

Bartha Zsófia

2017. október 30., 00:042017. október 30., 00:04

Felgyorsultak az események a Sepsi OSK háza táján, a sepsiszentgyörgyi klub a múlt héten szerződést bontott Suciu Valentin edzővel, a mai, Botoşani elleni bajnokin pedig már az a Nagy Sándor ül a kispadon, aki eddig is tagja volt a piros-fehér mezesek szakmai stábjának. Pénteken ráadásul bejelentették, hogy közös megegyezéssel Cristian Oros hátvédtől is megválnak.

 

A 12. helyen álló OSK ma este a rangsor negyedik helyét elfoglaló moldvaiakkal szemben törné meg hét mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját, és vágna vissza az odavágón elszenvedett 5-1-es kudarcért. Nagy Sándor pénteken elmondta, kemény mérkőzésre számít, azonban igyekeztek úgy felkészülni, hogy meglepjék ellenfelüket.

„Nehéz időszakon ment át a csapat, de próbáltuk ettől függetleníteni magunkat, és úgy felkészülni a hétfői meccsre, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. Tudjuk azt, hogy a Botoșani egy nagyon erős csapat, agresszíven játszanak, de erre igyekszünk előre felkészülni, és meglepni őket a játékunkkal. Egy motivált társaságot akarok látni hétfőn, ezért most főleg a fejekben kell rendet tenni. Természetesen a közönségünket is szeretnénk kiszolgálni, mert szerencsénkre van egy olyan szurkolótáborunk, amely végig a csapat mellett volt. Sajnos az elmúlt időszakban csalódást okoztunk nekik, de bízzanak abban, hogy mindent megteszünk a csapat sikeres szereplése érdekében” – fogalmazott az OSK szerdán kinevezett vezetőedzője.

Hadnagy Attila, a piros-fehérek csapatkapitánya elárulta, feszült a hangulat az öltözőben az utóbbi időszak eredménytelensége miatt, de bízik abban, hogy ma sikerül megszakítani a negatív sorozatot, és megszerezni a három pontot. „A Botoșani egy nagyon jó csapat, nem véletlenül ejtették ki a Kolozsvári CFR-t a Román-kupából. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni, mert mi sem vagyunk olyan gyenge csapat, mint ahogy az utóbbi időben mutattuk. Most az öltözőben nem nagyon látni mosolyt az arcokon, de látom a fiúkon, hogy elgondolkodtatta őket mindaz, ami az utóbbi időben történt, mindannyian többre számítottunk. A reményt azonban nem veszítettük el, hiszen nincs vége semminek. A rájátszással majd egy új bajnokság kezdődik, és ha a télen érkezik erősítés is a csapathoz, minden esélyünk meglesz a bennmaradásra” – nyilatkozta a háromszékiek csatára.

A 16. forduló eddigi eredményei: Jászvásári CSMS – Chiajna 3–1, Voluntari – Juventus 0–0, Temesvári Poli –Astra Giurgiu 2–1. A tegnapi CFR–Gázmetán, Krajova–FCSB találkozók lapzártánk után végződtek. A mai műsor: 18 órától Sepsi OSK – Botoşani, 20.45-től Dinamo – Viitorul.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés