Fel kell fedni az igazságot!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. szeptember 12., 00:042022. szeptember 12., 00:04

„1984. június 5-én egy házi gyártású bomba robbant fel a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál. A detonáció akkora erejű volt, hogy a közelben lévő boltok ablakai betörtek. A szobrokban azonban nem tett jelentős kárt – de kioltotta egy közelben tartózkodó, alig 11 éves kisfiú, Vaszi Jánoska életét. Az ügyet a kommunista diktatúra titkosszolgálata, a Securitate vizsgálta. A nyomozati anyagot titkosították. Vaszi Jánoska szülei halálukig gyászolták a tragikus körülmények között elvesztett gyermeküket. Soha nem tudták meg, fiuknak miért kellett meghalnia, s ki volt a gyilkosa” – tájékoztat az áldozat emlékét őrző, 2022. szeptember 10-én leleplezett kompozíció magyar és román nyelvű felirata.


„Attól a naptól megváltozott a város lakóinak élete, ha addig félelem, azután rettegés lett úrrá rajtuk” – idézte fel az akkori légkört és hangulatot a tragédia okozói kilétének felfedése érdekében éveken át kilincselő Puskás Attila volt politikai fogoly. Az állítása megalapozottságát magam is tanúsíthatom, ugyanis egyike voltam a „szoborügy” miatt meghurcoltaknak. A robbantás következményeként egyetlen magyar érzelmű személy sem érezhette magát biztonságban, de ez is volt a cél!


Az emlékműállítás némiképp enyhíti a csapás sújtotta család és közösség immár bő harmincnyolc esztendeje lüktető fájdalmát, megnyugvást azonban csak a történtek hátterének és a tettesek kilétének felfedése hozhat. Hiszen az igazság elkendőzése minden esetben aggodalmat gerjeszt, mert sötét, ráadásul bármikor felhasználható indítékokat és megvalósítható szándékokat takar. Például a székely-magyarság befeketítését, aminek már akkor nekiláttak, a merényletet a mi számlánkra írván. Vagy előzmény és hivatkozási alapként használván, a bizonyítékok hiányában elítélt kézdivásárhelyi fiatalemberek vádiratában, mintegy azt sugallván, hogy terrorizmusra hajlamos nemzetrész lennénk.


Mindezt nem ok nélkül, hanem a megbélyegzésünk és ezáltal a székely autonómia-mozgalom ellehetetlenítése érdekében tették és teszik, de táplálják a zavarosban halászók számára szükséges magyar–román, román–magyar ellentétet is. Éppen ezért a jogászainkat rá kell bírni az elévültnek nyilvánított bűntényben való nyomozás újraindítási lehetőségének a megkeresésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés