Fagyos napokon

Január közepén érkezett meg az igazi tél, és ezzel a madárforgalom is megnőtt a madáretetőn. Míg korábban csak kétnaponta kellett feltölteni az etetőt, addig most naponta el kell végezni ezt a feladatot. Két helyen is etetem a madarakat, az egyik helyen főként a verebeket.

Székely Hírmondó

2022. január 28., 00:092022. január 28., 00:09

Eleinte mindkét helyen ugyanolyan etetőt és eledelt használtam, majd azt vettem észre, hogy az egyik helyet inkább a verebek használják, míg a másikra cinegék, csuszkák, erdei pintyek járnak.

Hogy miért, vagy mi alapján választották ki a verebek az egyik etetőt, és a cinegék a másikat csak találgatok, de azóta elkezdtem tudatosabban etetni őket. A verebek „asztala” mellé tettem még egy másikat, mert örömömre legalább harmincan jönnek mindennap. Pontosabban egész nap ott vannak, és mikor nem az etetőn sürgölődnek, akkor a farakáson napfürdőznek, vagy épp Csibész etetőtálját állják körül. Látszólag Csibészt nem zavarja, hogy hívatlan vendégek csipkedik az ételét, amin azért is csodálkozom, mert nem épp ilyen elnéző kutya.

Van egy galamb az udvarunkon, szabadon jár-kel, de kézből is eszik. Sokszor ott sétál a lábamnál, és mikor egy marék kukoricamagot elébe teszek, Csibész rögtön ott terem, és hiába, hogy akkor evett, elkezdi szemenként ropogtatni a magokat, s ha rá nem szólok, addig ropogtat, míg föleszi az összest a galamb elől. Szerintem féltékeny.

A verebek etetőjére kanárieleséget is szórok, ám a cinegéknek nem teszek ebből az aprómag-keverékből. Viszont a cinegéknek a fekete napraforgó, dióbél mellett akasztottam ki nyers, sótlan szalonnát is, amit igen kedvelnek a kék cinegék.

Azok a napok a legszebbek, amikor az unokámmal, Benettel közösen töltjük fel az etetőket, majd bent a meleg szobában, az ablakon át figyelve várjuk, hogy megjelenjenek a szárnyas barátaink.

Kelemen László

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés