
Megszavazta kedden a parlament alsóháza is azt a jogszabályt, amely előírja, hogy a magyar nemzeti kisebbséghez kapcsolódó emlékműveket kötelezően magyar nyelven is feliratozni kell.
2022. március 09., 10:062022. március 09., 10:06
A jogszabályt 277-en támogatták 9 tartózkodás mellett a 329 tagú képviselőház jelen lévő képviselői közül, ellenszavazat nem volt. Tavaly szeptemberben a szenátus is elfogadta, így már csak az államelnöknek kell aláírnia, hogy hatályba léphessen.
A magyar emlékművek feliratozására vonatkozó törvénymódosítást Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője terjesztette be, aki az RMDSZ hírlevele szerint elmondta: ezzel megteremtették azt a lehetőséget, hogy a magyar vonatkozású emlékműveknek nemcsak a többségükben magyarok által lakott településeken, hanem a szórványban is, ahol a magyarok számaránya nem éri el a 20 százalékot, magyar nyelvű felirata is legyen.
A még hatályos törvényes előírások szerint a közigazgatási egységeknek minden engedélyeztetéssel a kulturális minisztériumhoz kellett fordulniuk, a kedden megszavazott törvénymódosítással viszont lehetőség lesz arra, hogy amennyiben nem műemlékről van szó, mindezt helyi szinten intézzék.
Szabó Ödön hozzátette, hogy két fő szempontot vettek figyelembe: csökkenteni akarták a bürokráciát a köztéri alkotások engedélyeztetése terén, illetve biztosítani akarták az emlékművek magyar feliratát minden településen, ahol azok a magyar közösséghez kötődnek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!