Évzáró Ego Sum-koncert a Vigadóban

December 26-án, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagyszínpadán tartja évzáró koncertjét a helyi Ego Sum zenekar. Az esemény apropóján Páll Áron énekes-gitárossal beszélgettünk.

barni

2018. december 20., 00:032018. december 20., 00:03

A koncerten nagyrészt a zenekar saját dalait hallhatják az érdeklődők, „ugyanakkor az idén becsempészünk egy pár ünnepi témájú feldolgozást is”, osztotta meg lapunkkal a frontember. Hozzátette, „előbányásztunk olyan dalokat, amelyek hangulatuk, stílusuk miatt egy színházas koncerten jobban belebújnak az ember gondolatába”. A koncert látványában és hangzásában is a lehető legközelebb akarja hozni a közönséget a zenekarhoz, ugyanakkor a családias légkör mellett szándékukban áll jó pár dalnak ébresztő jelleget adni, és kis Ego sumos fortélyokkal díszíteni azokat, hangzott el a beszélgetés során.


Bár a zenekar tagjai a szélrózsa minden irányából gyűlnek össze egy-egy próbára, koncertre, illetve stúdiózásra, ez nem megy a dalírás rovására. „Talán az idén fordítottunk a legtöbb időt a zenekarra, értem itt a próbákat, fellépéseket, dalszerzést, illetve stúdiómunkát. Öröm számunkra, hogy egyre több emberrel dolgozunk együtt, például stúdiózáskor. Ugyanakkor a helyi média, a város vezetősége, továbbá a Vigadó is állandó támogatást nyújt a népszerűsítésben és a koncertszervezésben, amit ezúton is köszönünk.”


A zenekar folyamatosan írja a dalokat, és próbálja azokat eljuttatni a hallgatókhoz. „Legújabb dalunk, a kedden megjelent Amíg lehet egy téli témájú dal, amely képekben vissza próbálja hozni az ünnepek hangulatát, kiemelten azt, hogy ilyenkor több időt tölthetünk egymással”, mondta Áron, hozzátéve, a dalt bárki meghallgathatja a zenekar youtube-csatornáján. A közelmúltban több szerzeményük is napvilágot látott, derült ki a folytatásban. „Nemrég jelent meg a Kimerészkedős dalunk, amelyet a Budapesti SoundCam stúdióban rögzítettünk, és készült hozzá egy »live studio session« klip is. Nagyszerű fogadtatásban volt részünk, nagyon jó volt együtt dolgozni Józsa Örssel és Solymosi Katával, akik megkerestek minket, és felvállalják az erdélyi zenekarok népszerűsítését. Ugyancsak idén jelent meg a Kéregető és az Idegen című dalunk is”, sorolta.


Utolsó beszélgetésünkkor elhangzott, jövőben nem gondolkodnak CD kiadásán, így kíváncsiak voltunk, változott-e bármi ezen a téren. „Nagyon sok dalunk van még rögzítetlen formában, ezeket single-ként jelenítenénk meg, de nem tartom kizártnak, hogy a jövőben összerakjunk egy lemezt. A zenekar célja, hogy egyre több dalt tudjunk megosztani a közönséggel, ez singlek esetén könnyebben megy nekünk”, érvelt Áron.
A szerdai koncertre jegyet 15 lejért válthatnak az érdekeltek a Vigadó jegypénztárában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés