
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely 2018-ban 316.928 lejből gazdálkodott, 72 előadást tartott, és 172 kulturális–oktatási–szociális eseményt hozott létre közel 10 ezer résztvevő számára.
2019. január 09., 00:202019. január 09., 00:20
Az összeg nagyjából fele-fele arányban származik külföldi és belföldi forrásokból, pályázatokon nyert támogatásokból, illetve a határon túl tartott és hazai előadások bevételéből. Az elmúlt évben megerősödött a társulat jelenléte Budapesten, amelyet 2019-ben még stabilabbá szeretnének tenni.
2018-ban a 72 előadás mellett a társulat 61 interaktív közönségtalálkozót és egy színházfesztivált szervezett, valamint 95 műhelyfoglalkozás és 5 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének.
A társulat, amely tevékenységének 58 százaléka romániai városokban, 36 százaléka külföldön és 6 százaléka Sepsiszentgyörgyön zajlott, jól együttműködött a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával, amellyel közösen szervez két tábort, de sikeresen dolgozott együtt a Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik.
2018-ban Budapesten, a Bakelit Multi Art Centerrel partnerségben hosszú távú stratégiát dolgoztak ki, az előadások mellett, a társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár rendszeresen tartottak szakmai, önismereti és csapatépítő műhelyfoglalkozásokat fiatalok és pedagógusok számára.
Romániában az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával számos iskolába látogatott el az Osonó, a Román Kulturális Alap támogatásával pedig három nagy turnén is részt vett a társulat.
2019-ben főként a budapesti és a nemzetközi projektekre összpontosítanak, és tevékenységüket továbbra is három kulcsszóra építik: színház, oktatás és szociális projektek – derül ki a jelentésből.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!