
Évente átlagosan 129 kilogramm élelmet dob a szemétbe minden román állampolgár - jelentette ki kedden Cornel Hanganu, a kormány fenntartható fejlesztéssel foglalkozó főosztályának tanácsosa egy, az élelmiszer-pazarlás elleni világnap alkalmából tartott szakmai tanácskozáson.
2020. szeptember 29., 16:292020. szeptember 29., 16:29
Hanganu elmondta: a kormány célja, hogy 2030-ig ezt a mennyiséget a felére csökkentse.
Meglátása szerint az élelmiszer-pazarlás nem csak azért következik be, mert vásárláskor rosszul becsüljük meg a szükséges mennyiséget, és nem megfelelően tároljuk az élelmiszereket, hanem azért is, mert nem figyelünk a szavatossági időre.
Hozzátette: bár az élelmiszerek 12%-át kidobjuk, még mindig jól állunk európai viszonylatban, hisz az uniós átlag ennek a mennyiségnek csaknem a duplája.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Románia lakosságának 15%-a túlsúlyos, ami az egészséges életmódra való nevelés hiányosságaira utal.
Hozzászólásában Adrian Oros mezőgazdasági miniszter rámutatott a hatóságok felelősségére, és kifejtette: az élelmiszer-pazarlás egyúttal súlyos környezetszennyezést is jelent.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése idéntől nyilvánította szeptember 29-ét az élelmiszer-pazarlás elleni világnappá.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!