
Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, zavartalannak ígérkezik Oroszország exportja Ukrajnán át - jelentette ki az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke.
2019. január 22., 10:332019. január 22., 10:33
Maros Sefcovic hétfőn Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszterrel, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, illetve a Gazprom orosz és a Naftohaz ukrán állami gázvállalat vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. Az alelnök az ülés után közölte, hogy bemutatta javaslatát a feleknek az Európába szállított orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló, év végén lejáró szerződés megújításának feltételeiről.
Ennek részleteiről nem árult el szinte semmit, mint mondta, Ukrajna és Oroszország most megvizsgálja a dokumentumot, majd májusban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. Hozzátette, a tervezet javasolt feltételei tisztességesek minden oldal számára, véleménye szerint ez a legműködőképesebb megoldás. "Fogy az idő, ketyeg az óra, minden nappal egyre közelebb kerülünk a jelenlegi szerződés lejártához" - fogalmazott.
A Naftohaz a találkozó előtt arról számolt be, hogy nem várnak előrelépést az egyeztetéstől, Moszkva ugyanis szerintük időhúzásra játszik, hogy előbb elkészüljön az Északi Áramlat-2 földgázvezeték, illetve politikai változást remél a márciusi ukrajnai elnökválasztástól.
Utóbbi téma kapcsán Sefcovic leszögezte: noha az orosz miniszter állítása szerint Moszkva kész együttműködni és a jövőben is használni az ukrán tranzitútvonalat, az Európai Bizottságnak továbbra is vannak aggályai a vezeték építésével kapcsolatban.
Sokan élesen bírálják a projektet, amelynek keretében év végéig két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó, Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlatot.
Oroszország így elméletileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitállamot, egyetlen útvonalra terelhetné át európai gázszállítmányai 80 százalékát, ráadásul domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné. A Naftohaz 2015 óta egyáltalán nem vásárol orosz gázt, az európai reverzszállításokból elégíti ki szükségleteit.
Alekszandr Novak brüsszeli sajtótájékoztatóján a szaúdi bírálatokra reagálva hangsúlyozta, országa elkötelezett a kőolaj-kitermelés korlátozása mellett. A szaúdi energiaügyi miniszter múlt héten bírálta az orosz kormányt, mondván, a megállapodás ellenére a vártnál lassabban csökkentik a kitermelést.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!