
Svájcban és Ausztriában ugyan kinyitottak a síközpontok, de csak szigorú feltételekkel lehet sportolni: kötelező a maszkviselés és a távolságtartás is, amit folyamatosan ellenőriznek is a pályákon.
2021. január 04., 10:572021. január 04., 10:57
A síliftekben mozdulni sem lehetett, és a lejtőkön is tömeg volt a hétvégén a svájci Alpokban. Volt olyan sípálya, ahol nyolcezer ember fordult meg egy nap alatt.
Svájcban már a síszezon elején kinyithattak a szállodák is, és az éttermek is kiszolgálhatják a vendégeket, még ha csak elvitelre is.
„Most nincsenek olyan sokan, mint korábban. Biztonságban érzem magam. Bár a felvonó tömve volt, de a tömegközlekedés mindenhol ilyen” – vélekedett egy síelő.
A síterepek Ausztriában is kinyitottak még karácsony előtt, igaz, sem megszállni, sem étkezni nem lehet a síközpontokban. Az ünnepek alatt azonban így is tömegek lepték el a pályákat, ami lehetetlenné tette az óvintézkedések betartását. Ezért több helyen az üzemeltetők korlátozták a látogatók számát.
„Az egy napos kirándulásra érkezők számát csökkentettük azzal, hogy lezártuk az egyik parkolónkat. Azóta sokkal nyugodtabb a helyzet a vendégeink számára is” – magyarázta egy stájerországi felvonó üzemeltetője.
Több osztrák tartományban maga a hó volt a síelni vágyók előtt a legnagyobb akadály. Karintiában és Tirolban az ítéletidő ellenére is tömeg volt az utakon, sokan elakadtak a helyenként 3 méteres hóban. A Magas-Tauernbe vezető utak többségét pedig lezártak lavinaveszély miatt.
Németországban zárva vannak a sípályák, a felvonók és a vendéglátóhelyek is, mégis megteltek a téli üdülőhelyek parkolói, és forgalmi dugók alakultak ki a síterepekre vezető utakon. Ráadásul a járvány miatt országos zárlat van érvényben, a német hatóságok pedig mindenkit otthonmaradásra szólítottak fel.
Winterbergben rendőrök ellenőrzik a túrázni és szánkózni érkező németeket. Csak szombaton 270 alkalommal bírságolták meg a kötelező távolságot figyelmen kívül hagyó, illetve maszkot nem viselő kirándulókat.
„Sajnos vasárnap ismét azt tapasztaltuk, hogy a sípályák lezárása nem tartja vissza az embereket attól, hogy megszegjék az utazási korlátozásokat. Ezért Winterbergbe vezető utakat lezártuk, azt reméljük, hogy ez megállítja a tömeget" – nyilatkozta a rendőrség szóvivője.
A Francia-Alpokban sem indulhatott el a szezon, a szállodák zárva tartanak és a liftek sem járnak. A síoktatás mégsem szünetel. Egy kis faluban lóval húzzák fel a fiatalokat a magasabban fekvő területekre, hogy a lesiklást gyakorolják. A helyiek a turizmus mellett állattenyésztéssel is foglalkoznak, így most csökkenteni tudják a lezárások miatti bevételkiesést.
A francia síközpontok lakóinak azonban a tervezettnél tovább kell várniuk a nyitásra. A párizsi vezetés eredetileg úgy tervezte, hogy az olaszokkal egy időben, január 7-én indítják a síszezont. Azonban a súlyos járványhelyzet miatt mindkét ország úgy döntött, hogy még legalább két hétig zárva tartják a pályákat.
(hirado.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!