Európa elkezdi megépíteni a rendszert, amely megvédené a Földet a nagyobb aszteroidáktól

Az Európai Űrügynökség (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott megvédeni a Földet.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 16., 13:522020. szeptember 16., 13:52

Az ügynökség kedden 130 millió eurós szerződést írt alá az OBH System német műholdgyártóval a Héra-projekt keretében. Ebben a projektben – az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) Dart nevű űrszondájának közreműködésével – azt tanulmányozzák, hogy mi történik, ha egy űrhajó vagy egy űrszonda nekiütközik egy aszteroidának (kisbolygónak), hogy megtudják, megváltoztatható-e egy Föld felé tartó égitest iránya.

A Héra görög istennő nevét viselő bolygóvédelmi projekt keretében az első kísérletet 2022-ben hajtják végre, amikor az amerikaiak űrszondája, a Dart összeütközik egy 150 millió kilométerre lévő kettős aszteroida kisebbik darabjával, és a kutatók szerint várhatóan maga után hagy egy krátert és megváltoztatja az égitest röppályáját. Az ESA szerint ez lesz az első olyan égitest, amelynek fizikai tulajdonságait és útirányát az ember megváltoztatja.

Az ütközés után a Héra repül oda a dupla aszteroidához, hogy adatokat gyűjtsön az aszteroidák szerkezetének és összetételének jobb megértése céljából. Az íróasztal-nagyságú űrszonda magával visz miniszatelliteket is, 10 centiméteres kockákat, amelyek a kisbolygó összetételét és belsejét fogják vizsgálni.

Az OHB vezetője, Marco Fuchs szerint a világűrből leselkedő veszélyek valósak, a kozmoszban "kőzetdarabok milliói száguldoznak, amelyek egy összeütközés esetén életet olthatnak ki a Földön". Az ESA igazgatója, Rolf Densing szerint a cél az, hogy "megvédjék az emberiséget", de hangsúlyozta, hogy nem áll fenn akut veszély. Aszteroidák rendszeresen becsapódnak a Föld légkörébe, ahol rendszerint elégnek, nagyobb meteoritok azonban jelentős károkat tudnak okozni. Az oroszországi Cseljabinszk fölött például 2013 februárjában egy 20 méter átmérőjű meteorit robbant fel, olyan lökéshullámot keltve, amelyben 1500 ember sérült meg elsősorban szétrepülő üvegcserepektől. A szakértők az 50 méteres vagy az annál nagyobb aszteroidák esetében javasolják az útiránytól való elterelést.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés