Európa amerikanizálása

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. október 04., 00:032022. október 04., 00:03

Javában zajlott a feliratháború Erdélyben (miként ma is, sajnos) a kilencvenes évek elején, vitatták, melyik nyelvet illeti meg az elsőség, és hogy a második felirat egyáltalán kikerülhet-e vagy sem a ránk szakadt nagy demokráciában, amikor a győzelem jeleként (ki győzött?) megjelent a „fuck you” szanaszét a falakon, nyilván az öröm jeleként, de vele együtt egyre több helyen az angol feliratok is: shopping center, attention, computer és társai. Hogy miért? A könnyebb eligazodás végett – állította egy politológus némi gúnyos felhanggal.

Egyszóval városaink vagányai és új üzletemberei egyöntetűen megértették, és ezt mindenki tudomására kívánták hozni, hogy az egyik nagyhatalom helyét a másik foglalta, foglalhatja el, és mit ad Isten, be is lépett hamarosan az összes kelet-európai szabad-felszabadult ország a NATO-ba. Hogy a védőernyőre szükség van, ezt ma ki vitatná?

Igen ám, de ezzel együtt megindult értelmiségünk átnevelése is olyan ngo-k részéről, melyek bőkezűségét nem győzte csodálni az ember, valósággal szórták az ösztöndíjakat és alkotói támogatásokat úgyszólván boldog-boldogtalannak, magára és ügyetlenségére vessen, akinek nem jutott a pénzesőből. Valamivel diszkrétebben – mintha valami rejtegetnivalójuk lett volna – folyt a politikusok lekenyerezése és az ipar privatizációja. A kettő együtt. Hogy örvendtek sokan, hogy a csődtömegre akadt vevő!

Harmadik évtizedébe lépett a váltás, és elgondolkodtató nyomásnak vagyunk tanúi évek óta. Az Unió vezetői nem titkolják: kevert etnikumú társadalmakban oldanák fel a kontinens nemzetállamokra épült szerkezetét, s ma már az sem titok, kinek a szava nyom a legtöbbet a latban, és kitől várják el a szolgai végrehajtást. A saját államiságukat végre megélni kívánó kisebb nemzeteknek nem fűlik a foguk e mutatványhoz, bár ezt nem mindenki meri ki is mutatni. De mégis valamennyien mintha citromba haraptak volna...

Nem túl jó bizonyítvány ez az európai integráció mai állapotáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés