Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. október 14., 00:012022. október 14., 00:01
Az Ukrajna ellen elindított „különleges hadművelet” kezdete óta (2022. február 24.) az Amerikai Egyesült Államok (AEÁ) és szövetségesei médiájának a fősodra fülsértően bántó hangnemben szidalmazza Oroszországot és annak vezetőjét, azonban kijut az orosz nemzet egészének is.
Nincs ez másképp a román sajtó berkeiben sem, az állami és magántulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszközök egymásra licitálva követik a nyugati „példát”, és kissé visszafogottabban ugyan, de ezt teszik a politikusok is. Elutasítandó ez a magatartás, hiszen egy nemzet egésze fölött senki sem ítélkezhet. Ráadásul végzetes hiba is, mert nem biztosít mérlegelési és választási lehetőséget az orosz félnek, így az rákényszerül a háború beláthatatlan következményekkel járó folytatására.
Félreértés ne essék, egy pillanatig sem vitatjuk az Oroszország által elkövetett agresszió elítélésének jogosságát, viszont a konfliktus világméretű kiszélesítésével sem érthetünk egyet. Márpedig a nyugati vezetők és szolgalelkű támogatóik jól érzékelhetően ezen munkálkodnak teljes erőbedobással.
Ebben a helyzetben és ilyen előzmények után megnyugtatóan hatott a román védelmi miniszter, Vasile Dîncu (PSD) által október 8-án megütött józan hang. Ő ugyanis egy tévéinterjúban kijelentette, hogy a háborúnak csak az Oroszországgal való tárgyalások vethetnek véget, amelyeket „a világ országainak, a NATO-nak és az Egyesült Államoknak kell lefolytatnia. Ukrajna egyedül nem fog tudni tárgyalni Oroszországgal, mert az ukrajnai politikai osztály jelenleg nem engedheti meg magának, hogy vállalja területek elvesztését, végső soron az igazságtalan területvesztést”.
A román védelmi miniszter elejtett szavainak jótékony hatása azonban, sajnos, csupán két napig tartott, mert a román politikusok az álláspontját sietve elutasították. Elsőként az USR követelt magyarázatot az „orosz propagandát felerősítő”, szerintük hozzá nem értést tükröző kijelentéséért. Utánuk Iohannis államelnök is határozottan elhatárolódott ettől, és végül a képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu PSD-elnök is kénytelen volt azt tévedésnek minősíteni.
Románia vezetői a béketárgyalások kezdeményezése helyett tehát továbbra is az oroszok szidalmazását és a végzetes harmadik világháború felé való eszelős menetelést választották.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!