És mégis felkelt a nap…

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Szabó Barbara

2020. október 05., 00:052020. október 05., 00:05

Felkelt a nap hétfőn, és azóta minden reggel, hét óra környékén. Igaz, nem mutatja magát, elbújik a szürke felhők mögé. Talán szégyenkezik, talán úgy gondolja, nem érdemeljük meg, hogy ránk engedje meleg sugarait. Talán csak együtt érez azokkal, akiknek szintén be kell húzniuk farkukat az elmúlt hetek csúfossága miatt.

Mert rengeteg szenny és mocskolódás ömlött szembe velünk a közösségi – és igen, igazad van olvasó, néha a hagyományos – médián keresztül is, te Jóisten! Hány meg hány ember veszekedett azon, hogy az egyik párt így, a másik párt úgy, a polgármester így is-úgy is, és megannyi politikus, aki nem akart személyeskedni, de… Mennyi gúnyos videót, hosszú lére eresztett monológot láthattunk-hallhattunk. Voltak, akik rokonaikkal, barátaikkal is összevesztek, mert az egyik változást, a másik pedig a megszokottat akarta.

Akartak. Sokan sokfélét. Megreformálni mindent, helyrehozni a régen elrontottat, megmutatni, hogy lehet jobban, szebben, ügyesebben. De aztán az akarat elszállt, megváltozott, felöltötte a jól megszokott stílust, azt a „ó, menjen el más szavazni, egy voks mit sem számít, nekem úgy is mindegy, csak éppen XY ne nyerjen” formát. Kézdivásárhelyen a részvétel a harminc százalékot sem érte el, és Sepsiszentgyörgy sem büszkélkedhet. Az országos negyven valamennyi százalékos részvételi arány sem arról árulkodik, hogy az emberek tisztában lennének vele: ilyenkor hatalom van a kezükben. Ezzel ellentétben, és egy kicsit büszkén ki is húzom magam, Szentléleken, ahol az emberek nem választani, csak szavazni mentek a polgármesterre, nagyobb arányban vettek részt a helyhatóságin.

Üzenem a fotelbetyároknak, a kommenthuszároknak, ne várják föntről a megoldásokat. Az én véleményem az – kövezzen meg, aki szerint tévedek –, sosem lesz jobb semmise, amíg mi, úgymond idelent mindenben a rosszat keressük, a vélt rossz ellen pedig nem teszünk. Menjünk el szavazni, választani, mert ebben rejlik az erőnk. És ezt a fajta magatartást, hogy „tegye meg más, én csak mondtam”, felejtsük már el!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés