Értékes mementó Csángótelepről

A bemutató során a könyvet szerkesztő dr. Kinda István néprajzkutató sorra beszélgetett Tamás Sándor társszerkesztővel, Berecz András népdalkutatóval, dr. Pozsony Ferenc egyetemi előadótanárral, Kakas Zoltán néprajzkutatóval és Mózes László újságíróval. A felsoroltaknak ilyen vagy olyan módon közük volt a telephez, vagy a kötet szerkesztése közben kerültek még szorosabb kapcsolatba azzal.

Ünnep a község életében

– mondotta felvezető beszédében Salamon Balázs, Esztelnek polgármestere. „Az esztelneki önkormányzat örömmel kapcsolódott be a könyvbemutató megszervezésébe, hiszen ez a könyv a község lakóinak fontos részéről szól, az ő életüknek, szokásaiknak, hagyományaiknak és értékrendjüknek állít emléket. A könyvet olvasva érezzük, hogy az írások szerzői azért választották témául a gyertyánosi csángók életét, mert azonosulni tudtak azzal a móddal, ahogy ők éltek, dolgoztak, életükben értékeket teremtettek” – mondotta az elöljáró, akit követően dr. Kinda István moderálásában a meghívottak szóltak a jelenlevőkhöz, érdekes adalékokkal szolgálva a kötet megszületéséhez.

Különleges és vonzó

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a kötet társszerkesztője kifejtette: ugyanúgy, ahogy a szerelemmel az ember egy pillanatok alatt életre szóló köteléket köt, úgy esett meg vele, hogy a Csángóteleppel került ilyen kapcsolatba, illetve Esztelnekkel is.

– 1987 júliusában jártam először Csángótelepen, gyakornok erdész voltam a Veresvízen, az erdészünk, Cseh Bandi bácsi elküldött gombászni. A havasok között lévő településen kötöttünk ki, akkor én nem tudtam mi az, bár hallottam róla a néhai Kelemen „Lajos” László esztelneki fogatostól. Betévedtünk a telep egyetlen állandó lakójához, Tankó Erzsike nénihez, aki 1996-ig lakott ott, a többiek csak nyári szállásként használták a házakat. Erős érzelmi kapcsolat alakult ki, azóta többször megfordultam ott, láttuk, hogy eltűnt a település. Akkor fogalmazódott meg, hogy legalább könyv formában meg kell menteni a települést, ebben partner volt dr. Kinda István, aki rendkívüli heroikus munkát végzett – mesélte.

A megyei tanács elnöke a Csángótelep térképen című fejezetben másfél tucatnyi térképet vagy térképrészletet publikált részben saját gyűjteményéből (főleg katonai térképekről van szó – szerk.), ugyanakkor szakszerű magyarázatot fűzött az 1935-ben létesült település kartográfiai megjelenítésével kapcsolatosan. A térképek, azok magyarázata mellett fontos statisztikai információk is megjelennek, így képet kaphat az olvasó, hány tanya volt a telepen, illetve Tamás Sándor arra is rávilágított: valószínűsíthető, hogy templom is állt a helyen, de ennek tárgyi bizonyítéka nem maradt fent, jóllehet a térképeken megjelenik egy kereszt.

A megyei tanács elnöke hozzátette: szorgalmazza, hogy háztípus-tervek készüljenek, hogy azokat fel tudják majd ajánlani azok számára, akik a Csángótelepen építkeznének.

Táborok a Lassúágon

Kakas Zoltán az 1970-es években a Lassúágon készített fotósorozatát bocsátotta a kötet szerkesztőinek rendelkezésére.

– 1994-ben megnyertünk egy kis pályázatot, az országban négy helyen, többek között itt is elindítottunk egy programot, tíz éven át felvittünk évente táborozni oda 9–27 fiatalt az ország területéről, így kb. 175 fiatal fordulta meg magát Lassúágon. Megkértem Hegyeli Attilát és Fosztó Lászlót, hogy gyűjtsék össze Lassúág helyneveit, nekifutottak, de nem sikerült a teljes munka, ők távol kerültek, Kolozsvártól pedig messze volt a Lassúág. Ennek ellenére izgalmas helynevek vannak a környéken, amelyekkel érdemes lenne ma is foglalkozni – magyarázta röviden a néprajzkutató.

Berecz András hazatért

A nagy mesemondó véletlenül került képbe: dr. Kinda István egy fényképen felismerte az Esztelneken szekerező, akkor még fiatalabb Berecz Andrást, felvette vele a kapcsolatot, és a Kossuth-díjas folklorista örömmel mondott igent arra, hogy megjelenjen Esztelneken, és ízes szavakba csomagolt érdekes történetekkel járuljon hozzá a könyvbemutatóhoz. A kiadványban az Emlékképek fejezet őrzi 1980–1981-es visszaemlékezéseit.

A nagy mesemondó felidézte: véletlen számlájára írható, hogy Esztelnekre került, rábökött a térképre, és nagyon tetszett, hogy távol esik Budapesttől, ez már eleve megfogta. Berecz több élményét megosztotta a nagyközönséggel, megkezdve attól, hogy a megérkezésekor özönvízszerű esőzés fogadta, hogy miként alakultak a Csángótelep környéki barangolásai, milyen volt egy telepen élő kisfiú egyszemélyes, csodálatos vendégfogadása.

– Életem egyik legemlékezetesebb vendéglátásán vettem részt, és akkor jöttem rá, hogy az itteni gyermekek milyen gyorsan felnőnek. Budapesten ez a folyamat még az ’50-es éveiket tapodó embereknél sem történik meg” – magyarázta a mesemondó.

Hozzátette: szintén Esztelneken jött rá arra is, hogy miért beszélnek a székelyek görbén, miért rajonganak és szeretnek úgy, hogy minden szavuk egy pofon...

Múzeumot alapoztak

Pozsony Ferenc egyetemi tanár interneten kapcsolódott be a könyvbemutatóba. Elmondása szerint Kelemen Albert az 1980-as évek közepén vitte őt el először a telepre, de utána minden évben visszatértek, mert nagyon megfogta a hely, illetve az utolsó ott élő személy kitartása, személyisége, de kihívásnak is tekintette az oda tartó gyalogtúrákat.

– Gyűjtöttünk is, a veszendőbe menő holmikat a zabolai csángómúzeumba mentettük, ott vannak kiállítva. Számomra mindig szimbolikus volt a Gyertyános, mert a székelyek sajátos sorsát mutatja, reprezentálja, hiszen az 1764-es székelyföldi militarizálás során Csíkból is, de Háromszékről is sokan a Tatros völgyében rejtőztek el, ott éltek. A gyertyánosi családok visszahúzódtak, hiszen az 1930-as évek során a természeti környezet nem biztosította a megélhetőségüket, és ez a maroknyi közösség a második világháború után egy nagyon érdekes közösségi életet működtetett, gyerekek születtek, elsőáldoztak, esküvők történtek és temetések voltak” – mondotta a néprajzkutató, hozzátéve, hogy ő nem szkeptikus a helyet illetően, meglátása szerint a turizmus életet fog lehelni belé.

Újságíró emlékei

Mózes László újságíró tereptapasztalatait foglalta össze az Ősz a Lassúágban című fejezetben, Kakas Zoltánnal pedig a telep fennmaradásának az esélyeit latolgatják.

– A 21 évvel ezelőtti riportutunkat az egyszerű kíváncsiság vezérelte. Kakas Zoltán sokat mesélt a Lassúág környéki megvalósításaikról és próbálkozásaikról, így egy őszi napon felmentünk, ott töltöttünk pár napot. Visszaolvasva az akkori cikkemet, furcsasággal és örömmel töltött el, hogy ugyanazzal a Baczoni Károllyal volt alkalmunk találkozni, akivel Czegő Zoltán is bejárta a Lassúágat, sajnos az emberi élmény már nem volt akkora, mint a Czegőé vagy a Berecz Andrásé, mert akkor már folyamatosan nem éltek ott emberek. Önök, esztelnekiek legyenek büszkék erre az elvarázsolt helyre, őrizzék meg nem csak szívükben és emlékeikben, hanem úgy, hogy örömmel és lélekkel térhessenek vissza oda bármikor” – zárta gondolatait.