
Gól nélküli döntetlent játszott a bajnoki címtartó Kolozsvári CFR otthonában a Sepsi OSK szombaton este, amely ily módon első pontját szerezte az új idényben, ugyanakkor először maradt veretlen a kincses városban.
2020. augusztus 31., 00:132020. augusztus 31., 00:13
Rosszul kezdődött a találkozó a sepsiszentgyörgyiek számára, ugyanis már a mérkőzés elején elveszítették a lesérült Gabriel Vașvarit, akinek helyére az egyik új szerzemény, a guineai Boubacar Fofana érkezett. A mérkőzés során a kolozsváriak alaposan megdolgoztatták Niczuly Rolandot, de a kézdivásárhelyi hálóőr derekasan állta a sarat, és bravúros védéseivel lezárta a kaput. A jó formában levő Niczuly magabiztosan védte Burcă fejesét, majd a szünet előtt kétszer is nagyot mentett Rondon látványos lövéseinél. Az inkább a védekezésre koncentráló piros-fehérek kevésbé voltak veszélyesek az ellenfél kapujára.
A második félidő elején közel állt a gólhoz a CFR, amely büntetőhöz jutott, miután a csereként beállt Nouvier szabálytalankodott Susic ellen. A tizenegyes pontról viszont Ciprian Deac – akárcsak a hétközi, Dinamo Zagreb elleni BL-mérkőzésen – ezúttal sem tudott betalálni, a 34 éves középpályás próbálkozása a kapufa külső élét súrolta. A mérkőzés hátralevő részében is a házigazdák uralták a játékot, azonban nem találtak rést a jól záró szentgyörgyi védelmen. Igaz, a végjátékban szabadrúgás után betaláltak, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Maradt a 0–0, kilencedik bajnoki összecsapásán sem tudta legyőzni a bajnok CFR-t a Sepsi OSK, másodszor ikszeltek a fellegváriakkal.
„Számunkra minden egyes idegenben szerzett pont rendkívül értékes, de még inkább felértékelődik, ha a bajnoki címvédő otthonában sikerül azt kicsikarni. Ha a játék képét és a CFR helyzeteit nézzük, kijelenthetjük, hogy bravúr ez az egy pont. Most a szerencse mellénk állt, mivel az első fordulóban nem érdemeltünk vereséget a Craiova ellen, de a kapusunk is szenzációs formában védett. A játékosainknak helyén volt a szívük, és nagyot küzdöttek ezért a döntetlenért” – nyilatkozta meccs után Ilyés Róbert segédedző.
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 2. forduló: Kolozsvári CFR–Sepsi OSK 0–0. Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion. Vezette: Adrian Viorel Cojocaru (Galac).
CFR: Bălgrădean – Butean, Cestor, Burcă, Susic – Păun (Đokovic, 70.), Hoban (Bordeianu, 89.), Itu (Petrila, 69.) – Costache (Debeljuh, 46.), Rondón (Golofca, 89.), Deac. Vezetőedző: Dan Petrescu. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Bouhenna, B. Mitrea, Ștefan – Achahbar (Bajrovic, 46.), Vașvari (Fofana, 8.), Purece, Aganovic (Fülöp L., 83.) – Carnat (V. Mitrea, 83.), Ștefănescu (Nouvier, 46.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Sárga lap: Itu (66.), illetve Fofana (87.), B. Mitrea (90+2.).
A forduló további eredményei: Medgyesi Gázmetán–FC Argeș 2–0, Aradi UTA–FC Voluntari 0–0, FC Hermannstadt–Academica Clinceni 2–2.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!