
A kovásznai Pokolsár Egyesület neve a megalakulás óta kifejtett sokrétű tevékenységek által bevésődött a köztudatba. Berecki Árpád egyesületi vezetővel megvalósításokról és további tervekről beszélgettünk.
2017. július 28., 00:152017. július 28., 00:15
A kovásznai Pokolsár Egyesület neve a megalakulás óta kifejtett sokrétű tevékenységek által bevésődött a köztudatba. Berecki Árpád egyesületi vezetővel megvalósításokról és további tervekről beszélgettünk.
– Tamási Áron Boldog nyárfalevelét nem csak a fürdővárosban mutatták be…
– Valóban, eddig tizenhatszor vittük színre, a megszokott helyek mellett először jutottunk el Lemhénybe, Gelencére, illetve Felsőcsernátonba, de Farkaslakán is tartottunk előadást. Kitűnő kapcsolatot ápolunk a farkaslakai Tamási Áron Közművelődési Egyesülettel, melynek lelkes vezetője, Hadnagy Jolán mindig örömmel fogad.
– Várhatók további fellépések is?
– A színjátékkal szeptember elején egy szilágysági szórványturnéra készülünk, amely néhányunk számára amolyan nosztalgiakörút lesz, ugyanis a `70-es, `80-as években a Diákszínpaddal már megfordultunk a szilágysági borpincék környékén. Egykori szállásadónk, Márkus László, Ipp község polgármestere három előadást szervez számunkra. A turné költségeinek fedezésére a kovásznai önkormányzatnál pályáztunk, így nyertük el a 6 ezer lejes támogatást. A Boldog nyárfalevelet emellett valamikor szeptember végén Négyfaluban (Szecsele) is előadjuk.
– Készülnek-e új produkcióval?
– Február végén kezdtük betanulni Tamási Áron Hullámzó vőlegény című háromfelvonásosát, amelyet még idén bemutatnánk. A darabban Ferencz Botond, Ferencz Kinga, Szász Attila, Szántó István, Madarasi Rita, Kovács Zsolt, Diaconu Mónika, Fejér Enikő, Tyiák Zoltán, Tökbandi Barna, Kertész Péter, Fejér Előd, Ferencz István, Opra Enikő, Tyiák Erika, Tökbandi Rita, Demes Mihály, Ambarus Gábor, Benedek Aladár, Berecki Árpád játszik, rendező Gazda József tanár úr. Az előadás előállítási költségeit az önkormányzat 2500 lejjel támogatja.
– Idén rendeznek-e sakkversenyt?
– Szeptember közepén negyedik alkalommal rendezzük meg a Pokolsár Kupa Sakkversenyt, amelyre szeretettel várjuk a sakk szerelmeseit. A szervezési költségekbe az önkormányzat 1500 lejjel száll be. Megjegyzem, az elnyert pályázatokhoz az önrészt tagsági díjakból és az évi adók hozzánk utalt 2%-ból fedezzük, amelyért ezúton mondok köszönetet támogatóinknak, csakúgy, mint az önkormányzatnak.
– A színjátszás és sakkozás mellett főzni is szeretnek…
– Valóban a gasztrokultúrában is jártasak vagyunk. Októberben kolbászt gyúrunk Békéscsabán, és ugyanabban a hónapban rendeznénk meg az első nyilvános kovásznai zakuszkafesztivált.
– Hogyan értékeli az elmúlt négy és fél évet?
– Kiemelném a tagság összetartását, hiszen csapatmunka nélkül nem valósíthattunk volna meg ennyi mindent megalakulásunk óta. Könyvelünk, szállítunk, kirándulást, főzőcskézést, előadást szervezünk, és ha kell színpadra is állunk. Köszönet tehát Ambarus Gábor, Benedek Aladár, Tökbandi Barna és Antal Ernő alapító tagoknak, továbbá feleségeinknek. Befejezésül hadd idázzem az induláskor felvállalt jelmondatunkat: „Ha valaki meg akar tenni valamit, az talál megoldást; aki nem, az talál kifogást.”
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!