
Mandátumhoz jutott Gál Károly baróti politológus, kereskedelmi szakember is, miután Kovászna megyében az RMDSZ négy parlamenti képviselői helyet szerzett.
2020. december 14., 00:092020. december 14., 00:09
A 47. életévét betöltött politikussal terveiről, politikáról, Erdővidék helyzetéről beszélgettünk. Gál Károly 1973-ban született Baróton, nyolcadik osztályig itt is járt iskolába, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium matematika-fizika szakán tanult tovább. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem politikatudományok és közigazgatás szakán végezte 1996-ban. Első munkahelye a köpeci bányavállalatnál volt, aztán 2003-ban a vargyasi székhelyű Orex Kft.-hez került, ahol jelenleg is kereskedelmi igazgatóként dolgozik. Az RMDSZ-nek 2006-tól tagja, 2012-ben városi tanácsos, majd megyei tanácsos lett.
– Hogyan jött az ötlet, hogy parlamenti képviselőnek jelentkezzen?
– Erdővidéknek mindig is megvolt az az igénye, hogy parlamenti képviselője legyen. Ez több részről is mutatkozott: biztattak az egyszerű emberek, de a vidék polgármesterei is. Az utóbbi nyolc évben erre a térségre jobban odafigyelt a megye is: hidak épültek, utak újultak meg, viszont az évek folyamán kialakult nehéz gazdasági helyzet, az infrastruktúra javulása ellenére megmaradt. Úgy éreztem, Erdővidék felpártolásra, odafigyelésre szorul a nagypolitikában, most jobban, mint bármikor – ezért jelentkeztem.
– Milyen konkrét célokkal indul útnak Bukarest fele?
– Elsősorban a törvényhozást kellene olyan irányba terelnünk, hogy az Barótnak és Erdővidéknek fejlődést generáljon. Az utóbbi években az olyan kisvárosok, mint Barót valahogy kimaradtak a fejlesztésekből, a pénzeket, a pályázati lehetőségeket a nagyvárosok fele irányították. Szövetkezni szeretnék más, kisvárosokat reprezentáló képviselőtársakkal, hogy együtt lobbizzunk a törvények számunkra kedvezőbb alakításáért. Ezzel értelemszerűen befektetőket is vonzanánk a kisvárosokba, lehetőségeket teremtenénk, melyekkel mindenki élni tudna.
– Milyen pártok képviselőivel képzeli el az együttműködést?
– Munkánkhoz partnereket kell keresnünk, másképp nem lehet eredményeket elérni. Akik elfogadhatóan viszonyulnak elképzeléseinkhez, azokkal lehet kollaborálni. A politikában érdekek vannak, a mi érdekünk a helyi közösség szolgálata.
– A fiatalok már jó ideje inkább külföldön keresik a boldogulást. Ennek miként lehet gátat vetni?
– Az elvándorlásnak, a rossz közhangulatnak gazdasági okai vannak. Arra kell törekednünk Erdővidéken is, hogy segítsük a helyi termelőket, kisvállalkozókat, a turizmust, mindent, ami munkahelyeket, megélhetést generálhat. De ezt csak összefogással, a parlamenti és megyei képviselők, illetve az önkormányzatok, a polgármesterek együttműködésével lehet elérni. És, mint említettem, a kistérség, a kisvárosok számára kedvező lobbival a parlamentben, a törvények számunkra kedvező módosításával. Legyünk optimisták, bízzunk abban, hogy jóra fordul Erdővidék, az erdővidékiek sorsa!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!