
A hétvégén a baróti iskolák sportpályája adott otthont a 44. alkalommal megszervezett Erdővidék-kupa elnevezésű futóversenynek, melyen idén 260 diák állt a rajtvonalhoz Erdővidék iskoláiból. Az idő is kedvezett a sportolóknak, akik hat korcsoportban versenyeztek, volt nyílt és felnőtteknek szóló kategória is, de itt csak lányok vállalkoztak az ezerméteres táv lefutására.
2017. október 19., 00:022017. október 19., 00:02
A hétvégén a baróti iskolák sportpályája adott otthont a 44. alkalommal megszervezett Erdővidék-kupa elnevezésű futóversenynek, melyen idén 260 diák állt a rajtvonalhoz Erdővidék iskoláiból. Az idő is kedvezett a sportolóknak, akik hat korcsoportban versenyeztek, volt nyílt és felnőtteknek szóló kategória is, de itt csak lányok vállalkoztak az ezerméteres táv lefutására.
„A kisegítő diákokkal együtt mondhatni, mintegy háromszáz tanuló vett részt a versenyen” – nyomatékosította érdeklődésünkre Aczél Attila testnevelőtanár.
Íme, az eredmények:
– 2010-ben és utána született korosztály, lányok (táv 300 m): 1. Gocsmán Bernadett (Nagyajta), 2. Máthé Andrea (Vargyas), 3. Fülöp Kriszta (Barót); fiúk (táv 400 m): 1. Fekete Szilveszter (Nagyajta), 2. Dénes Bence (Barót), 3. Ráduly Patrik (Barót).
– 2009–2008-as korosztály, lányok (táv 400 m): 1. Bálint Anna Bianka (Nagyajta), 2. Németh Orsolya (Barót), 3. Gâlcă Demeter Szeréna (Barót); fiúk (táv 600 m): 1. Bardocz Ákos (Barót), 2. Kovács Patrik (Nagyajta), 3. Kovács Loránd (Barót).
– 2007–2006-os korosztály, lányok (táv 600 m): 1. László Viktória (Nagyajta), 2. László Brigitta (Nagyajta), 3. Cseresznyés Virág (Barót); fiúk (táv 800 m): 1. Imets Ádám (Vargyas), 2. Szőcs András (Bardoc), 3. Csog Etele (Erdőfüle).
– 2005–2004-es korosztály, lányok (táv 800 m): 1. Bódi Ágnes (Barót), 2. Gál Noémi (Barót), 3. Benkő Edina (Magyarhermány); fiúk (táv 1000 m): 1. Baló Bulcsú (Nagybacon), 2. Jankó István (Barót), 3. Veress Zsombor (Nagybacon).
– 2003–2002-es korosztály, lányok (táv 1000 m): 1. Asztalos Gabriella (Nagybacon), 2. Barok Enikő (Barót), 3. Kovács Anita (Szárazajta); fiúk (táv 1300 m): 1. Árpa Roland (Nagyajta), 2. Tana Szabolcs (Bölön), 3. Szász Barna Levente (Barót).
– 2001-ben és előtte született korosztály, lányok (táv 1300 m): 1. Kászoni Henrietta (Barót), 2. Ráduly Edit Barbara (Barót), 3. Kovács Tünde (Barót); fiúk (táv 1800 m): 1. Máthé Norbert (Barót), 2. Varga Szabolcs (Barót), 3. Bocz Attila (Barót).
– nyílt kategória, lányok (táv 1000 m): 1. Kolumbán Ágota (Barót), 2. Kovács Ágnes (Barót), 3. Zajzon Emília (Barót).
A két legfiatalabb versenyzőt is díjazták, ezek Máthé Sára és Szebeni Zsanett voltak. A verseny a baróti Gaál Mózes Általános Iskola, valamint a Baróti Szabó Dávid Líceum közös szervezésében zajlott, a díjazást – a kupákat és az érmeket – a megyei ifjúsági és sportigazgatóság biztosította.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!