
Csendzóna létesítéséről és tudományos együttműködésről döntött egy erdészekből, vadbiológiai szakemberekből és egyetemi hallgatókból álló csapat, erre pedig a zabolai Mikes család erdőterületén nyílt lehetőség. A környezet- és vadvédelmi projekt célja megfigyelni, merre alakul az erdő élővilága, ha az emberi beavatkozást mellőzik a területen.
2021. november 22., 00:042021. november 22., 00:04
A csendzóna létesítésével az erdőtulajdonosok vállalják, hogy öt évig nem háborítják az erdő nyugalmát kitermeléssel, sem más módon (bár a vadászat nem tiltható ki onnan). Mint lapunknak Sikó-Barabási Sándor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi környezettudomány karának oktatója elmondta, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökével, Csákány Lászlóval már hosszabb ideje jár az említett területre megfigyelni az állatok viselkedését, de most megfigyeléseiket más területre is kiterjesztik, bevonva az érdeklődő egyetemistákat is.
Az említett közbirtokosság már hosszabb ideje együttműködési egyezséget kötött a felsőoktatási intézménnyel, e partnerségbe most beszállt a Gregor Roy Chowdhury által vezetett Roy Chowdhury Mikes Alapítvány is. Az alapítvány több éve hozta létre Conservation Transylvania környezetvédelmi programját, mely keretében élőhely-megőrző programot, vizes terület helyreállítást és őserdő-konzerválást hajt végre.
A Zabola térségében lévő csendzónáról környezettudomány szakos hallgatók közül hárman majd diplomadolgozataikban is megfogalmazzák a következtetéseket, miután egyikük a vadállomány viselkedését, létszámának alakulását figyeli meg, másikuk a fákat károsító kártevő rovarokkal foglalkozik, a harmadik pedig az erdőben levő források és vízfolyások élővilágát, hozamát tanulmányozza.
Hosszabb távon majd arra vonatkozóan is lehet tudományos megfigyeléseket végezni, hogy két, egymástól távolabb levő csendzóna változásaiban van-e hasonlóság vagy különbség, ugyanis a Szemerja-Görgő közbirtokosságnak is van egy kijelölt 80 hektáros területe, ahol már két éve végeznek megfigyeléseket az állatok viselkedésére és a növényzet alakulására vonatkozóan.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!