
Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői azt szorgalmazzák, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Románia hozzon létre magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetemet.
2019. február 09., 11:452019. február 09., 11:45
Az Erdélyi Magyar Autonómia Kerekasztal résztvevői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott vezetésével üléseztek pénteken Temesváron. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint fontosnak tartották, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Románia ebben az időszakban olyan meghatározó jogszabályokat fogadjon el, amelyek jelentősen hozzájárulnak a magyar közösség fejlődéséhez. Példaként említették egy erdélyi magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem létrehozását.
A résztvevők áttekintették az időszerű politikai eseményeket, a közelgő európai parlamenti választások ügyét, és rögzítették az idei ülésezési tervet. Döntöttek arról, hogy a következő üléseken áttekintik a román parlamentben több mint egy évtizede elakadt kisebbségi törvénnyel kapcsolatos javaslataikat, és egyeztetik álláspontjaikat.
A közleményt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében Székely István ügyvezető alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevében Toró T. Tibor ügyvezető elnök, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott írta alá.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!