Erdély legnagyobb rendezvényközpontját építenék meg Maros megyében

Több ezer fős események befogadására alkalmas multifunkcionális és innovatív rendezvényközpont építését tervezi a Maros Megyei Tanács.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 08., 14:572020. szeptember 08., 14:57

Az Erdélyi Tudásközpontnak nevezett rendezvényközpont és a hozzá kapcsolódó kutatóközpont látványterveit sajtótájékoztató keretében mutatta be kedden Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a második mandátumára pályázik a szeptember 27-i önkormányzati választásokon.

"Maros megyének olyan földrajzi és infrastrukturális adottságai vannak, amelyek a térség vezető megyéjévé tudják tenni. Az ország központi részén helyezkedik el, van egy nemzetközi repülőtere, és a közeljövőben nemcsak egy, hanem két autópálya halad majd át a megyén. Az ebből adódó lehetőségeket elemezve született meg annak a projektnek az ötlete, amely a megye következő tíz évének legfontosabb innovációs beruházása lesz" - emelte ki az Erdélyi Tudásközpont bemutatóján Péter Ferenc.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa hozzátette: Maros megyében jelenleg nincs olyan sportcsarnok vagy vásárcsarnok, ahol egy nagyobb rendezvényt meg lehetne szervezni. Ezt a hiányt szeretnék pótolni az Erdélyi Tudásközpont megépítésével, ahol hazai és nemzetközi szakmai konferenciákat, valamint beltéri és szabadtéri kiállításokat, vásárokat, de akár kulturális rendezvényeket - például koncerteket - is lehet majd szervezni.

Az Erdélyi Tudásközponthoz kapcsolódik majd egy nagyméretű adatközpont és egy kutatóközpont is, ahol információs technológiai (IT-) szakemberek és egyetemisták kapnak lehetőséget arra, hogy IT-fejlesztéseken dolgozzanak.

"Ma Kolozsvár egyértelműen dominálja az erdélyi IT-szektort. Az Erdélyi Tudásközpont megépítésével azonban mi is versenybe szállhatunk azon a területen, amely az elmúlt tíz évet meghatározta, és vélhetően a következő évtizedeket is dominálni fogja. Mi azt akarjuk, hogy legyen Maros megyének vezető szerepe a digitalizáció és az innováció területén is!"

Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármester-jelöltje hozzátette: Marosvásárhelyt Erdély vásárközpontjává kell fejleszteni, másrészt elő kell segíteni, hogy a hazai tudás ne menjen el, a külföldi tudás pedig a városba jöjjön.

W. Szabó Péter mesterségesintelligencia-kutató, az RMDSZ helyi képviselőjelöltje megjegyezte: Marosvásárhelyen két egyetemen több mint 400 informatikust képeznek minden évben, és ezt Maros megye előnyére kellene fordítani.

A rendezvényközpontot Marosvásárhely közelében, a repülőtér és az autópálya nyomvonalának találkozásánál építenék meg, az EU innovációs célra elkülönített forrásaiból.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés