Erdély európai példája

Az olaszteleki falutalálkozó keretében szombaton este dr. Pásztori Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár a 450 éves tordai vallásbéke üzenetéről tartott előadást.

Az előadás elsősorban azt vizsgálta, hogy míg Erdélyben – a világtörténelem során először – vallásszabadságot hirdettek, addig mit csináltak mások Európa államaiban, azokban a nyugat-európai országokban főleg, melyek ma gyakorta leckét adnak nekünk szabadságjogokból, avagy példamutatóink a fejlődés, civilizálódás terén.
„A múlt az, ami megtörtént. A történelem az, amit mondunk arról, ami megtörtént” – vezette be mondanivalóját a lelkipásztor, rátérve rögtön a tényekre. Mint mondta, Luther Márton tételeinek 1517-es közzététele után a reformáció szele gyorsan elérte Erdélyt, és ilyen körülmények között Izabella királyné, Erdély kormányzója, 1543-ban elfogadta a szászok új, evangéliumi tanításra épülő hitvallását. Az 1557-es országgyűlésen Izabella már így fogalmazott: „Királyi tisztünknél és hivatalunknál fogva, minden vallást védeni tartozunk”. A királyfiként született és első erdélyi fejedelemként meghalt János Zsigmond uralkodása során egyre nagyobb érdeklődést tanúsított a teológiai viták iránt, ami azonban nem torkollt vallásüldözésbe. Uralkodásának utolsó éveiben volt a nevezetes, 1568-as tordai országgyűlés.
Mindeközben Franciaországban vallásháborúk zajlottak, 1572. augusztus 23-án pedig, Szent Bertalan éjszakáján a francia reformátusok (hugenották) ezreit mészárolták le Párizsban. Ugyanabban az időben működött Spanyolországban a rettegett inkvizíció, itt 1567-ben megtiltották a megkeresztelkedett móroknak (moriszkóknak) hagyományaik gyakorlását, ami 1568-ban lázadásukhoz vezetett. A lázadást 1570-ben leverték, a moriszkókat pedig 1611-ben visszatoloncolták Afrikába. Hollandiában sem volt rózsásabb a helyzet: 1568-ban 80 évig tartó, részben felekezeti alapú nemzeti szabadságharc kezdődött, mert a katolikus spanyolok (a régió ekkor a spanyol korona fennhatósága alatt állt) meg akarták akadályozni a protestantizmus terjedését.
– Míg Angliában és Skóciában még az uralkodók sem voltak biztonságban, ha az ország többsége más vallást követett, addig, ugyanabban a történelmi időszakban, a túlnyomórészt protestáns Erdélyben – János Zsigmond utolsó éveit leszámítva – kivétel nélkül katolikus fejedelmek uralkodtak. Sőt, az utolsó katolikus fejedelmet, Bá­thory Zsigmondot a többségében protestáns erdélyi rendek háromszor is újraválasztották – állapította meg dr. Pásztori Kupán István az akkori Erdély és Európa közötti lényeges különbségeket ecsetelve.
Az erdélyi fejedelemség bukása után már némileg változott a helyzet: az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldinum már ravaszul különbséget tett a nyilvános és magán vallásgyakorlat között, a legtöbb helyen csak az utóbbit engedélyezték. I. Lipóthoz hasonlóan később aztán a kommunista hatóságok is megfosztották a közösségeket döntési joguktól, az egyén lelkiismereti szabadságára hivatkozva. Ehhez képest a tordai végzés épp a közösség választási szabadságát hangsúlyozta:
– A tordai végzés szerint a közösség választási szabadsága nem elhanyagolható, az a valóságos lelkiismereti szabadság egyetlen biztosítéka. Az egyén lelkiismereti szabadságaként értelmezett szabadságot ugyanis az autokratikus vagy az ál-liberális rendszerek mindig kijátszhatják és megvonhatják – hangzott el végül.