Emlékeztető Zölde Jenőre

S ez bizony már olyan tény, ami a nyilvánosságra tartozik. Ilyen személyiség volt Zölde Jenő magyartanár, aki nem egészen két évtizedig szolgálhatta tanárként és igazgatóként Szentkatolna iskolaügyét, s akiről éppen egy minapi jegyzetben tett említést egykori egyetemi társa lapunk hasábjain.

Zölde Jenőt 1983 augusztusában, egy kora reggelen, mezőn, fizikai munkavégzés közben, élete és pályája delelőjén érte a váratlan és sokakat megdöbbentő s megrázó halál. Szakmai igényességével, tisztességével ugyanis beírta magát diákjai és a falu felnőtt társadalma szívébe, mert nemcsak tisztelet, de szeretet övezte.

Olyan férfiú volt, aki nem a tétlen nyugalmat kereste soha. Építő ember volt. Száz és száz gyermek lelkét formálta óráról órára úgy, hogy a műveltség számára hajlékot teremthessen, de épített házat, lakható otthont családja számára is. Nem vetette meg a kétkezi munkát sem.

A beírás szót az imént igenis tudatosan használtam, utalván ezzel Zölde Jenő gyöngybetűs kézírására, amellyel nap mint nap találkozhattak diákjai és munkatársai. Példaként követhettük mindannyian, akiknek fájt a minden téren tapasztalható írásromlás, sőt, mondhatnám, a regnáló rendszer által megrontott írás okán ugyancsak fájdalmat éreztünk...

Zölde Jenő a betűvetés igényességét, valamint a szép írás iránti fogékonyságot és felelősséget ilyen módon, személyes példaadás útján is próbálta életben tartani környezetében. A nyelvi ismeretek átadásában és a fogalmak tisztázásában pontosságra törekedett, s ezek során néhanapján mulatságos esetek is megtörténtek egy-egy óráján. Az ilyeneket aztán, az érintett diákot imitálva, ropogósakat kacagva „mutatta be”, ahányszor csak alkalom adódott erre. Azt az esetet például, ami egyszer a rövid és hosszú mássalhangzók helyesírásának számonkérésekor történt. Egyik diákja a rövid l betű írását úgy ítélte helyesnek – s ennek látható jelét is adta a táblánál, krétával kezében –, hogy egy alig látható, mindössze fél centiméteres l betűt írt, a hosszú esetében pedig három-négy arasznyira „nyújtotta meg” az l-t, mondhatni annyira, amennyit a fekete iskolatábla mérete, illetve a „számadó” diák magassága megengedett. Volt is nagy hahota erre az osztályban!

Zölde Jenő óráinak különben is hangulata volt. Uralta az átadandó nyelvi és irodalmi ismereteket, tudta a készségek fejlesztésének csínját-bínját, de tisztában volt – és napirenden! – más tantárgyak „titkaival” meg az új pedagógiai és módszertani elvekkel is, tehát igazgatói útmutatásai hasznosak és tartalmilag helyénvalóak voltak. Szakmai hozzáértés és emberi alázat meg szerénység jellemezte Zölde Jenőt, aki nyolcvan évvel ezelőtt született, és – fájdalom! – teste már közel negyven éve nyugszik az oroszfalvi temetőben...