
Egy évvel ezelőtt, március 15-e előtt pár nappal le kellett mondani az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére készített ünnepi produkciót, azonban jelenleg nagy erőkkel próbál a csapat.
2021. március 11., 00:072021. március 11., 00:07
Az előadást négy alkalommal fogják előadni, három alkalommal a Vigadó Művelődési Ház nagytermében, egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A produkció első bemutatóját március 12-én (pénteken) 19 órától nézheti meg a nagyérdemű, majd március 13-án (szombat) szintén 19 órától, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, illetve március 15-én (hétfő) a Vigadó Művelődési Házban, mindkét alkalommal ugyancsak 19 órától.
Az előadás rendezője Lung László Zsolt, koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, zenei szerkesztője Molnár Szabolcs, a népdalokban közreműködött Orbán Ferenc. A Vigadó Művelődési Ház munkatársai megkérik kedves nézőiket, hogy az ünnepi előadásra lefoglalt jegyeket előadás előtt minimum egy nappal váltsák ki. A nagy érdeklődésre való tekintettel a ki nem váltott jegyeket újraértékesítik. A jegyek ára 20 lej.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!