Elvárások és csalódások

Sem a magyar, sem a román válogatottnak nem sikerült megvalósítania alapvető céljait a spanyolországi női kézilabda-világbajnokságon. A magyar nemzeti csapat a negyeddöntőbe szeretett volna bejutni, vagyis a legjobb 8 közé.

Botos László

2021. december 15., 00:102021. december 15., 00:10

A román válogatott vezetői Cristina Neagu hiánya miatt ennél szerényebben, óvatosabban fogalmaztak, és az első 10 közé várták volna a csapatot.

A magyar válogatottnak a kitűzött cél eléréséhez az kellett volna, hogy a négy győzelem (Szlovákia, Csehország, Kongó, Dél-Korea) mellett még 2 pontot szerezzen Dánia vagy Németország ellen, esetleg egyet-egyet, ám mindkét közvetlen vetélytársától kikapott. A román válogatottnak Norvégia, Svédország és Hollandia állt az útjában, legalább kettőt meg kellett volna előznie a három győzelme mellett (csak Kazahsztánt, Iránt és Puerto Ricót sikerült legyőzni a vb két szakaszában, az alapcsoportban és középdöntőben). A felsorolásból látszik, hogy a román csapatnak sokkal nehezebb dolga volt, noha az alapcsoportok szempontjából fordított a helyzet, a magyar csapatot Németország mellett Szlovákia és Csehország is nagy küzdésre késztette, míg Románia leiskolázta Kazahsztánt és Iránt, Norvégiától pedig papírforma-vereséget szenvedett.

A két szakszövetség bizonyára kielemzi a válogatottak szereplését. Az eddigi értékelések alapján a magyar nemzeti csapatban ígéretes annak a nyolc játékosnak a teljesítménye (noha nem egyformán), akik nemrég ifjúsági szinten uralták a világot, ám a rutin hiánya miatt sok a hiba, csapatként még korai kiugró teljesítményt, avagy konkrét eredményt várni tőlük.

A román válogatott szakvezetői a küzdőszellemet tartják válogatottjuk legfőbb erősségének és legbiztatóbb erényének. Számítanak a jövő évben Cristina Neagu visszatérésére, a világ legjobbjának többször megválasztott 33 éves játékos saját kérésére maradt le a vb-ről, 2022-ben pedig azt szeretné felmérni, képes lenne-e a 2024-es párizsi olimpia időszakáig játszani a válogatottban.

A spanyolországi női kézilabda világbajnokság negyeddöntő mérkőzései: Dánia – Brazília, Spanyolország – Németország, Norvégia – Orosz csapat, Franciaország – Svédország. A 32 tagú mezőny 9-16. helyezettjei: 9. Hollandia, 10. Magyarország, 11. Japán, 12. Szerbia, 13. Románia, 14. Dél-Korea, 15. Lengyelország, 16. Ausztria. A középszakaszban kiesett Hollandia világbajnoki címvédőként lett kilencedik!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés