Eltűnhet, de nyoma marad

A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Olvasói levél

2022. február 08., 00:022022. február 08., 00:02

Azt mondják, nemsokára véget ér ez a furcsa állapot, ami már két éve jellemző világunkra. Egyesek szerint már idén májusra lecseng, és elfeledhetjük az egészet, úgy, ahogy van. De vajon el tudjuk felejteni? Tudjuk úgy folytatni az életünket, mintha semmi nem történt volna? Képes nyomtalanul eltűnni valami, ami görcsbe rántja idegrendszerünket most már két esztendeje? Aligha.

Egy személyes példát hoznék fel arra, hogy milyen váratlan szorongást tud előidézni az emberben a helyzet. Már az elejétől úgy álltam az egész dologhoz, hogy igyekeztem betartani minden előírást, szabályt, ajánlást. Noha nem féltem a megbetegedéstől, attól viszont igen, hogy elveszítem szeretteimet. Valamint úgy gondoltam, ha minden tőlem telhetőt megteszek, és más is így cselekszik, akkor hamarabb túl leszünk az egészen. Naiv voltam.

Nemrég keresztszülői teendőimet ellátva elmentem egy gyerekelőadásra. Mihelyt elfoglaltam helyemet, körbenéztem, és ismeretlen félelem uralkodott el rajtam. Rengetegen voltunk. Nem voltunk annyian sem, mint ahány személyt képes volt befogadni a terem. Nem lihegtünk egymás nyakába, mégis rengetegen voltunk. Időszámításunk szerint 2020 előtt nagyjából dupla ennyi ember sűrűsödött be ugyanezen terembe, mégis rengetegen voltunk.

Egyszerűen képtelen voltam elfogadtatni magammal, hogy az, hogy egy terem tele van emberekkel, az teljesen normális. Az agyam nem tudott felidézni olyan emléket, amikor még ennyi emberrel voltam zárt helyen körülvéve. Pedig az életem régen erről szólt. Társasági személy vagyok, szeretek buliba, bálba, összejövetelekre járni. Talán mondhatom most már úgy, hogy szerettem.

És vajon hány meg hány ehhez hasonló rejtett szorongás, félelem rejtőzik bennünk, amelyek majd a legváratlanabb pillanatban jelennek meg?

Kovács Karola, Sepsiszentgyörgy

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés